Három elhunyt börtönőr
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint nem csupán félrevezető, de kegyeletsértő is a hírportál cikke, melyben a magyar börtönök alkalmazottai közül a járványban elhunytak halálhírét a közvélemény megtévesztésére alkalmas módon használta fel. A BvOP a hírportál megkeresésére a magyar börtönök országos halálozási adatait adta meg, ám a valótlanságokat tartalmazó híradás azt állítja, a halálesetek mindegyike a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumához köthető. A cikk szerint a budapesti börtön személyi állományából három alkalmazott is elhunyt a vírusfertőzés következtében, ezért a járvány további terjedését megelőző intézkedések bevezetésére volt szükség.
A BvOP szerint ebből mindössze annyi a valós, szomorú tény, hogy a járvány magyarországi halálos áldozatai között vannak olyanok is, akik a BvOP alkalmazottai voltak. A halálesetek időben és helyben egymástól teljesen külön következtek be, ráadásul egyik elhunyt munkatárs sem tartozott a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet objektumaiban szolgálatot ellátó őrök, nevelők, alkalmazottak közé.
Rágalmak
A baloldali hírportál hazugságai ezzel még nem merültek ki. A cikkben megszólalt egy állítólagos, nemrég szabadult, jelenleg bűnügyi felügyelet – házi őrizet – alatt álló fogvatartott. A férfi szerint a fővárosi börtönben nem kaptak a veszélyhelyzet idején toalettpapírt, saját ruháikat, lepedőiket vagdosták fel. Nem engedték ki őket a zárkából, nem tudtak fürdeni, megszüntették azt a lehetőséget, hogy saját letétjükből a börtön boltjában plusz élelmet vásárolhassanak, éheztek. A hamis állítások között szerepelt az is, hogy a börtönben az ügyvédi beszélőket, a családtagokkal történő online kapcsolattartást is megszüntették az elmúlt hetekben, a börtönőrök pedig járványügyi védőruhában láttak el szolgálatot.

Fotó: Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága
A BvOP ezeket a hamis, hangulatkeltő, botrányos állításokat és rágalmakat is visszautasította. Kijelentette, hogy a járványügyi veszélyhelyzetben különösen nagy figyelmet fordít arra, hogy a fogvatartottaknak folyamatosan biztosítsa a tisztálkodási eszközökhöz és az élelmiszerekhez való hozzájutást, az ügyvédi beszélőket soha, semmilyen esetben sem tilthatják meg, az online és a telefonos kapcsolattartás pedig mindenkinek biztosított.
Pozitív tapasztalatok
A járványügyi intézkedéseket több esetben vizsgálta az alapvető jogok biztosa, aki
számos hazai börtönben járt, és a védekezéssel összefüggésben mindenütt pozitív tapasztalatokat szerzett.