– Az a célunk, hogy a jövő nemzedékének minél szélesebb körben biztosított legyen az Erzsébet-táborozás lehetősége – mondta lapunknak Hornyák Tibor, az Erzsébet-alapítvány elnöke. – Bővülni akarunk, hogy minél több gyermek nyaralhasson ottalvós táborban. Ennek érdekében az alapítvány már korábban megvásárolta a galyatetői volt BM-üdülőt, amelyből szintén tábor lesz, és ezután született a döntés arról, hogy a csillebérci tábor is az alapítvány tulajdonába kerüljön – részletezte jövőbeli terveiket az alapítványi vezető. A múlt héten döntött ugyanis az Országgyűlés arról, hogy Csillebérc is Erzsébet-táborként születhessen újjá a jövőben. – Ez a helyszín jelenleg nem használható táborozásra, a terveink szerint a felújítása után, 2024-től, eredeti funkcióját ellátva gyermekek üdülését fogja szolgálni, 1500 gyerek tud majd itt egy időben táborozni – jelentette ki Csillebérccel kapcsolatban Hornyák Tibor. – Az a célunk, hogy a Balaton megismerése mellett a gyerekek a fővárosba is eljuthassanak, Budapestet is megismerhessék, de közben egy színvonalas táborhelyen töltsék a nyári szünidőt – tette hozzá az elnök.
Az Erzsébet-táborokba bárki jelentkezhet, ez intézményi szinten történhet.
– Ha túljelentkezés van, akkor rászorultsági szempontok alapján döntünk; a kapacitásbővítéssel azt lehet majd elérni, hogy mindenkit tudjunk fogadni – fejtette ki az alapítvány vezetője. Hozzátette: – Ha jól tesszük a dolgunkat, akkor egyre többen fognak jelentkezni, és el fogunk jutni arra a szintre, hogy minden gyermek legalább egyszer el tudjon jutni majd egy Erzsébet-táborba. Iskolák, családsegítő szolgálatok vagy akár a tanodák is jelentkezhetnek, ennek sikere leginkább a tanárok lelkesedésén múlik; a legkisebb létszám, amivel jelentkezni lehet, húsz fő, sok esetben egy pedagógus más osztályokból is toboroz. – Annyit kérünk, hogy tíz főnként egy kísérő jöjjön a gyerekekkel, a létszám akár száz fő is lehet – jegyezte meg Hornyák Tibor.
– A zánkai tábor felújítása a vége felé tart, átfogó felújítás történt, az elmúlt ötven évben első alkalommal. A befogadóképesség 3400 fő lesz, és a személyzettel együtt négyezer ember lesz ott egy időben.
Összesen 14 lakóépületünk van, fürdőszobával, fűthető szobákkal, ezenkívül készül egy komplett játszóház, gyakorlatilag Közép-Európa legnagyobb konyháját és éttermét építettük meg, sportcsarnok, színházterem is létesült, és a strand is megújult, ezzel együtt a kikötő is kibővült – sorolta az elnök. Hozzátette: innen indulnak majd a sárkányhajós (evezős) és sétahajós programok, idéntől két saját hajójuk is lesz. – Ezenfelül olyan lidókat készítettünk, amelyek homokostengerpart-szerű strandot alkotnak, ezzel egy 21. századi gyerekparadicsom jön létre – összegezte Hornyák Tibor.