Az Alkotmánybíróság elutasította azokat a beadványokat, amelyek szerint alkotmányellenes a felsőoktatási intézmények alapítványi formába történő átalakításáról szóló törvény – írta honlapján a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE). A felsőoktatási intézmény és fenntartója, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány működésének jogi alapjai az alkotmánybírósági döntés értelmében
jogszerűek és alkotmányosak, pontosan úgy, ahogyan ezt az alapítvány és az egyetem vezetői mindig is állították.
– A hazai filmes és színházi képzés minőségének növelését célzó, az alapítványi formát bevezető törvény alkotmányosságának kimondása megerősíti és igazolja az egyetem és fenntartó alapítványa eddigi munkáját – közölte az intézmény, majd hozzátette:
„céljaink változatlanok: a magyar és egyetemes színház- és filmművészet legszebb hagyományaira építő, modern, sokszínű és magas szakmai színvonalú egyetem kialakítása.”
Korábban az Index közölte, még április 8-án érkezett meg az Alkotmánybíróságra az a bírói kezdeményezés, amelyben a Fővárosi Törvényszék három bírója indítványozta a veszélyhelyzet idején a felsőoktatást érintő egyes szabályokról szóló kormányrendelet megsemmisítését. Az SZFE tüntető hallgatói és oktatói az Alkotmánybírósághoz fordultak a modellváltó törvény megsemmisítését kérve.