Háttéralkuk alakítják a baloldali előválasztást

Továbbra sem igaz az a megállapítás, hogy az előválasztás a legalkalmasabb ellenzéki jelöltek kiválasztását bízza a választókra. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a 106 egyéni választókerületből egyikben sem lesz hatpárti verseny az indulás jogáért – mutatott rá lapunk megkeresésére Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője kifejtette: azokon a helyeken, ahol politikai érdeksérelem miatt egymásnak estek a felek, arra lehet számítani, hogy újabb pártközi háttéralkuk mentén állapodnak majd meg.

2021. 06. 26. 7:44
Karácsony Gergely; Soproni Tamás; Gy. Németh Erzsébet; Molnár Zsolt
Soproni Tamás (balra) a Karácsony Gergely vezette főváros egyik momentumos erős embere MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldal évek óta hangoztatott kampányelemeit foglalja össze Karácsony Gergely 99 mozgalmának fő üzenete. Az ő helyzetértékelésük szerint a magyarok 99 százaléka rosszul, míg egy százaléka jól járt a 2010 óta hivatalban lévő polgári kormányzás politikájával. Az ilyen, rendkívül populista és leegyszerűsítő szlogenek több sebből véreznek, főként azért, mert figyelmen kívül hagyják az elmúlt tíz év kormányzati eredményeit: egy évtized alatt Magyarországon a szegénységi ráta 12 százalékra csökkent, míg az Európai Unióban átlagosan 16,8 százalékra emelkedett – reagált Tóth Erik Dorosz Dávid, a Párbeszéd kampányfőnökének szavaira.

Mint azt lapunk tegnap megírta, Dorosz Dávid a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy a Párbeszéd és Karácsony Gergely kampányát a kormány embertelenségére kívánják építeni. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint

a kormányzati teljesítmény eredményei széles társadalmi csoportokat értek el, így a kabinettel szembeni hangulatkeltésre kevés lehetőség marad, mindez csak szimbolikus ügyeken keresztül lehetséges.

– Míg 2010-ben a magyar lakosság 75 százaléka nem tudott volna fedezni egy váratlan kiadást, addig 2019-ben ez az arány megfeleződött, 36 százalékra esett. Kétszeresére nőtt a minimálbér összege, amely 2010-ben még bruttó 78 ezer forint volt, idén pedig már bruttó 169 ezer forint lehet, és napirenden van a 200 ezer forintos összeg bevezetése is.

Karácsonyék kampánya csak szimbolikus ügyekre épül

A segély helyett munkaalapú társadalmat hirdető gazdaságpolitika egyik vitathatatlan eredménye, hogy 2010-hez képest 850 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, 2021 márciusában pedig a dolgozók létszáma meghaladta a 4,6 millió főt .

Kedvező fejlemény az is, hogy nemcsak a munkát végzők aránya emelkedett, hanem a munka értéke is. 2010-ben a nemzetgazdasági ágazatokban együttesen 202 ezer forint volt Magyarországon a bruttó átlagkereset, 2020-ban pedig már 403 ezer forint – sorolja a vezető elemző, hozzátéve: embertelenséggel vádolni a kabinetet meglehetősen pikírt hozzáállás annak ismeretében, hogy Karácsony Gergelyék pártja fél éven keresztül folytatott politikai kampányt a keleti vakcinákkal szemben, amely akár emberéletekbe kerülhetett.

– Azt se felejtsük el, hogy Karácsony maga sem túl elfogadható módon indította el miniszterelnök-jelölti kampányát akkor, amikor Orbán Viktor miniszterelnök testi adottságaival élcelődött

– emlékeztet Tóth Erik.

A vezető elemző úgy véli, az előválasztás nem több a korábban látott baloldali castingoknál. Egy kicsit átfazonírozták, jóval több pénzt és erőforrást áldoznak rá, de

továbbra sem igaz az a megállapítás, hogy az előválasztás a legalkalmasabb ellenzéki jelöltek kiválasztását bízza a választókra.

Ezt támasztja alá az a tény, hogy a 106 egyéni választókerületből egyikben sem lesz hatpárti verseny a megszerezhető indulási jogért az előválasztáson. Ellenben 15 körzetben már most tudni lehet, hogy egyszereplős lesz a „verseny”.

A folyamat antidemokratikus voltáról Molnár Gyula, az MSZP egykori elnöke, korábbi alelnöke rántotta le a leplet, miután elárulta, hogy a pártvezetők döntenek arról, hogy ki hol indul, ebbe a választóknak – és a politikusoknak – nincs érdemi beleszólási lehetőségük.

Azokon a helyeken pedig – például Zuglóban –, ahol politikai érdeksérelemből egymásnak estek a felek, valószínűleg újabb pártközi háttéralkuk mentén állapodnak majd meg – szögezte le Tóth Erik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.