Kizárták az MSZP-ből Molnár Gyulát

A szocialisták egykori elnökének nem állt szándékában, hogy harmincéves tagság után elhagyja a pártot.

Magyar Nemzet
2021. 06. 24. 14:40
null
Fotó: Andras Eberling
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa szerdán egyhangú határozattal úgy döntött, hogy kizárja a Magyar Szocialista Pártból Molnár Gyulát, a párt korábbi elnökét, országgyűlési képviselőjét és polgármesterét. A testület szerint Molnár „súlyosan megsértette az MSZP integritását és a kongresszus által elfogadott stratégiáját”, amikor jó nyerési esélye ellenére a DK támogatásával vállalta csak a választási megmérettetést, így „személyes döntést hozott, és a DK-frakciót választotta”. Az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa kiemelte, hogy az általuk a Gyurcsány Ferencékkel kötött, a budapesti körzeteket érintő megállapodás nem kötelezte Molnár Gyulát arra, hogy a DK frakciójába üljön. – Az ügyet ezzel lezártnak tekintjük – írta a június 23-i tájékoztató körlevelében Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP két társelnöke.

Molnár Gyula az etikai tanácshoz küldött beadványában viszont azzal érvelt, hogy a DK-frakcióhoz való csatlakozási szándékának bejelentése éppen egy elnökségi döntés következménye volt, ezért kérte a fegyelmi eljárás megszüntetését.

Molnár beadványa szerint az MSZP, a Párbeszéd és a DK elnökei között június 1-jén létrejött együttműködési megállapodásban szó szerint az szerepelt, hogy „az MSZP és a Párbeszéd tudomásul veszik, hogy Budapest 18. választókerületében Molnár Gyula képviselőjelölt a DK országgyűlési képviselőcsoportjához fog csatlakozni”.

A XI. kerület korábbi szocialista polgármestere azt írta, hogy ő két héttel később ezen megállapodás alapján jelentette be nyilvánosan, hogy „megválasztása esetén a DK országgyűlési képviselőcsoportjához fog csatlakozni”. Szerinte ezzel maradéktalanul eleget tett az országos elnökség akaratának. Molnárnak nem állt szándékában, hogy harmincéves tagság után elhagyja a pártot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.