Trianon minden magyarnak gyötrelem

– Milyen gondolatok szoktak megfogalmazódni önben Trianon évfordulója kapcsán?

– Sokszor gondolkoztam azon, miként volt lehetséges, hogy a magyar nemzet 1918-ra, amikor a legjobban meg kellett volna védenie önmagát, apátiába süllyedt. Úgy veszítettük el a háborút, hogy katonáink az akkori országhatároktól több száz kilométerre voltak. Nem szenvedtünk egyik fronton sem katasztrofális vereséget, sőt tartottuk a frontokat, mégis, a fegyverszünet híre után semmit nem tettünk, hogy megvédjük hazánkat. Akik pedig egy évvel később az országot helyreállították, 1918-ban még tehetetlenül szemlélték a folyamatokat. Egyszerűen nem tudom megfejteni, miből eredt ez a jó egyéves apátia.

– Mennyire volt igazságtalan a trianoni döntés?

– A békediktátum minket érintett a legrosszabbul, pedig semmivel nem voltunk rosszabbak, mint az osztrákok vagy a németek, akiket nem ért akkora területi, népességbeli vagy gazdasági megcsonkítás, mint minket. Még az osztrákoknak is kellett területeket adnunk, akikkel államszövetséget alkottunk, ugyanúgy vesztesek voltak, mint mi, sőt, talán azt is lehet mondani, hogy ők rángattak bele minket a háborúba. Mégis oda kellett adnunk nekik a leggazdagabb területeinket, a csodálatos Alpokalját.

– Fel lehet egyáltalán mérni, mekkora törést okozott a békediktátum a magyarságban?

– Megdöbbentő, ahogy elbántak velünk a béketárgyalásokon. Nem csak az országot, mint jól működő közigazgatási egységet tették tönkre, hanem családok tízezreit is, hiszen a társadalom nagy részét érintette a változás. Kárpát-medence-szerte éltek a rokonok, akiket egy pillanat alatt elvágtak egymástól. Mintha Magyarországot úgy akarták volna halálra ítélni, hogy hivatalosan nem mondják ki az ítéletet. Rengeteg tragikus családi történetet lehetne említeni, és nem csak azokét, akik most a határon túl élnek. Az én családom is határon túlinak számít például, hiszen a nagyszüleimet Bukovinából telepítették át Bácskába, majd Tolna megyébe, úgyhogy nekünk is szép számmal vannak saját történeteink.

– Tudna említeni ilyen családi emléket?

– Az egyik nagymamámnak a nagybátyját például halálra ítélték, mert nem volt hajlandó letenni az esküt a román királyra az ezredében. Úgy tudott csak megmenekülni, hogy pénzzel váltották meg az életét. Trianon nem egy megfoghatatlan dolog, hanem szinte minden magyarnak kézzel fogható gyötrelmet jelentett.

– Mit üzen nekünk Trianon 2021-ben?

– Azt, hogy minden nehézség ellenére mind Magyarország, mind pedig a magyar nemzet talpra állt. Tíz évvel Trianon után gazdasági, társadalmi és politikai értelemben is helyre tudott állni a csonka ország, a harmincas évekre pedig már olyan kulturális értéket tudott mutatni, ami vonzó lehetett mindenki számára. A második világháborúban aztán újra egy megpróbáltatásokkal, tragédiákkal teli időszak következett. Gondoljunk csak a zsidóság deportálására, a kitelepítésekre és az egymillió hadifogságba került emberre. Ezt követte 1956, amikor kétszázezer értékes fiatal hagyta el hazánkat. Mindezek után az, hogy ma még egyáltalán beszélhetünk Magyarországról, kész csoda. A magyar haza, a magyar nemzet a magyarok kitartásának, szülőföldjükhöz való ragaszkodásának és megújulásba vetett hitének köszönhetően volt képes túlélni a trianoni tragédiát. Ha a mögöttünk lévő száz év távlatából az elmúlt tíz évet értékeljük, nem túlzás azt mondanunk, hogy a magyarság számára az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt. Kimagaslóan jó teljesítményt nyújtottunk az élet minden területén. A sok évtizedes szétszakítottság után újraegyesítettük és újjáépítettük a magyar nemzetet. A külhoni magyarok immáron a mindennapokban is megtapasztalhatják, hogy nincs különbség magyar és magyar között. Ennek a példátlan fejlődésnek a csúcsán ért el minket a világjárvány, de ez sem roppantotta meg a nemzetet. A mostani válságból is ki fogunk lábalni, sőt, megerősödve kerülünk ki belőle.

– Miként érintette a járvány a nemzetpolitikai programokat?

– A nemzetpolitikában az elmúlt egy évben a programok, személyes találkozók helyett a fejlesztésekre helyeztük a hangsúlyt, de emellett sikerült továbbvinnünk a megkezdett programokat is, egy részüket online üzemmódban. Szinte nincs olyan nap, hogy ne adnánk át valamilyen beruházást a Kárpát-medencében. Az elmúlt évtized során megkezdett fejlesztések ugyanis most érnek be.

– Mit tud kezdeni ma a magyarság Trianonnal, ön szerint sikerült mára nemzetként feldolgoznunk ezt az élményt?

– A Trianon-élmény szerintem sem Magyarországon, sem a határon túl nincs feldolgozva. Nincs róla letisztult kép. Talán ez nem is lehetséges egyelőre, hiszen még túl friss az élmény. A nagyszüleim például még átélték a traumát. Mintegy hatvan évig nem is lehetett minderről beszélni. Trianon és a határon túliság fogalma – ha akarjuk, ha nem – a nemzeti identitásunk részévé is vált. Az anyaország lakosságának jelentős része is határon túli, hiszen vagy ők maguk, vagy szüleik, nagyszüleik onnan származnak. Ha elmegyek egy átadásra mondjuk a Felvidékre, ott engem is határon túlról érkező vendégként köszöntenek.

A Kossuth téri Nemzeti összetartozás emlékhelyén a Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti 12 485 településének nevét vésték a falakra. Fotó: Kurucz Árpád

– Mindig velünk marad a trianoni tragédia? Nem lehet, hogy idővel csak történelemnek tekintik majd a magyarok, mint a tatárjárást vagy a törökvészt?

– Szerintem Trianon meg fog maradni, mert a törökökkel és a tatárokkal ellentétben azokkal a népekkel, akik Trianon nyertesei voltak, egymás mellett élünk. Ők sem tudták feldolgozni ezt a kérdést, és még sokat kellene haladnunk ezen az úton. A szerbekkel jelentősen fejlődött a viszony, a Vajdaságban szinte megvalósult az autonómia, a történelmi sérelmek mellett a közös jövőről is beszélünk már. Viszont amíg közösen a Kárpát-medencei népekkel nem tesszük tisztába, Trianon egy megoldatlan kérdés marad, és a megoldatlan kérdések mindig veszélyt rejtenek magukban.

– Az uniós csatlakozás, ami meghozta a határok átjárhatóságát, nem segített a trianoni trauma feldolgozásában?

– Volt egy bizakodó várakozás az uniós csatlakozás előtt. Sokan gondolták, hogy ha belépünk az EU-ba, az megoldja ezt a kérdést is, de ez nem így lett. Sőt, azt látjuk, hogy az unió negatívan viszonyul a nemzeti kisebbségek kérdéséhez. Brüsszel számára az őshonos nemzetiségek jogainál sokkal fontosabbak az újonnan – akár csak néhány hete – bevándoroltak jogai.

– Hogy látja, miként viszonyulnak ma az anyaországi magyarok a határon túl élő nemzettársaikhoz?

– Az anyaországi közvéleményben van egy olyan mentalitás, amit én nem kedvelek. Sokan szentimentális, romantikus módon tekintenek a határon túliakra, mintha ők leragadtak volna az 1920-as évek előtt. Sokan azt gondolják, ha átmennek a határon, olyan lesz, mintha egy rezervátumba jutnának, ahol a helyiek népviseletben járnak és néptáncokat táncolnak. A magyarországi utazók gyakran még azon is elcsodálkoznak, hogy a határon túl is olyan árak vannak a boltokban, mint nálunk. Az élet a külhoni területeken is ment tovább, ott is van fejlődés, és az emberek ugyanúgy élik a mindennapi életüket: gyermekeket nevelnek és dolgoznak.

– A kormány nemzetpolitikájának nem sikerült javítani valamennyit ezen a jelenségen?

– Számos olyan programot indítottunk, amelyek révén már jelentős eredmények látszanak. Létrehoztuk a Határtalanul programot, amelynek köszönhetően 400 ezer magyarországi fiatal kapott már lehetőséget, hogy a határon túlra látogasson. Ha beleszámoljuk a családjaikat is, akiket ez szintén érintett, mintegy másfél milliós számot kapunk. Ennek is köszönhetően a mai huszonévesek 78 százaléka járt már határon túli területen, közel kétharmaduk pedig azt mondja, hogy napi szinten tartja a kapcsolatot határon túli ismerőseivel. Ez óriási előrelépés ahhoz képest, hogy a mi korosztályunk esetében ez a szám szinte nulla volt, és a rokonok is öt-tíz évente látogathatták meg egymást. A modern kommunikációs eszközök révén ma már bárhol – akár a diaszpórában is – teljes magyar közösségi életet lehet élni, a magyar rádiót lehet hallgatni, a televíziót nézni és a magyar sajtót olvasni.

– Mit gondol a baloldal határon túliakkal kapcsolatos hozzáállásáról?

– A baloldal nemzetellenes politikát folytat, a nemzet számára nem érték, a nemzeti szuverenitást bármikor feladják minden téren. Gyurcsányék nyíltan a határon túli magyarság ellen politizálnak, gyűlöletkampányt folytatnak ellenük és most is. Ráadásul Gyurcsány Ferenc betörte az egész baloldalt, és ő a főnöke Karácsony Gergelynek, a Jobbiknak, a szocialistáknak, mindnek. Nem tudom, hogyan tud az egykor magát nemzeti radikálisnak valló Jobbik egy asztalhoz leülni a DK-val. Persze tudom, eladták magukat Gyurcsány Ferencnek. Ők pár éve még a totális ellenkezőjét állították annak, amit Gyurcsányék, most pedig lapítanak, ha szóba kerül a határon túli téma. Aztán ott a gátlástalan, szintén magyarellenes Momentum. Megjelennek a határon túli területeken, találnak egy-két jelöltet, és ráindítják őket a magyar pártokra, vagy elmondják, hogy miért ne szavazhatnának a magyarok a román vagy szlovák jelöltre, mert nem azt kell nézni, milyen nemzetiségű valaki, hanem a politikai programját. Ez rendkívül veszélyes, mert ha politikai intézményeinket gyengítjük, minden más is gyengülni fog: az önkormányzati pozícióink, az egyházak, iskolák támogatása is. Így pedig elveszítjük a nemzeti erőnket. A baloldal azt mondja, ez nem is fontos. Számunkra viszont az. Minek építettünk fel egy kultúrát ezer éven keresztül, ha nem tartjuk azt fontosnak?

– A DK korábban nyíltan kimondta, elvennék a határon túliak szavazati jogát, pedig ők csak egy-két mandátum sorsát befolyásolják. Ön szerint valóban megpróbálná ezt a baloldal, ha hatalomra kerülnének?

– Biztos, hogy elvennék. Láttuk már őket kormányozni. 2002 és 2010 között ellehetetlenítették a határon túliaknak járó kedvezményeket, szétverték a nemzetpolitikai intézményrendszert. Már végigmentünk ezen a folyamaton, így nem is lehet kérdés, hogy mi történne, ha ismét kormányra kerülne a baloldal. Gyurcsány Ferenc a vezető a baloldalon, és ő egyértelműen a határon túli magyarok érdekei ellen politizál. Mi viszont azt mondjuk, hogy hazánk eredményei az összmagyarságnak köszönhetők, együtt védtük ezt a hazát ezer éven keresztül. A mai határokat nézve nem is lehetne magyar történelemről, kultúráról beszélni. Arany János például Nagyszalontán született, Dózsa Györgyöt Temesváron végezték ki. Vagy gondoljunk csak Adyra, Rákóczira, Máraira, akik mind a mai határon túli területekhez kötődnek. Az állampolgárság teljes, és minden állampolgárnak egyértelműen jár szavazati jog is. Azt is fontos kiemelni, hogy a határon túli magyarok szabadon dönthetnek arról, kire szavaznak. Erdélyben például egy teljes, heterogén magyar társadalom van, benne jobboldali és baloldali érzelmű emberekkel.

Az államtitkár szerint mára egységes Kárpát-medencében gondolkodhatunk. Fotó: Mirkó István

– Mennyit segített a kormány nemzetpolitikai tevékenysége az elmúlt tíz évben a határon túliaknak?

– Felmérhetetlenül sokat. Ma már szinte nincs olyan magyarok lakta település a Kárpát-medencében, ahova ne jutott volna el a magyar kormány támogatása. Sokszor maga a gesztus még fontosabb, mint a pénz, amit adunk. Gyakran tapasztaljuk, hogy amikor egy beruházást határon túl döntően uniós pénzből valósítanak meg, és mi csak pár millió forintot teszünk hozzá, akkor is büszkébbek a magyar kormány feliratú táblára, mert az az anyaország támogatására emlékeztet. Megtízszereztük azt az összeget, amit az utolsó szocialista kormány 2009-ben nemzetpolitikára fordított. Újjáépítettük a Kárpát-medencét. Elértük, hogy mára egységes Kárpát-medencében gondolkodhatunk az oktatás, a kultúra, a gazdaság, a média és minden más területen. Ez óriási dolog.

– Számos nemzetpolitikai program a fiatalokra koncentrál. Mivel segítik a határon túli gyermekek fejlődését?

– A programjainkat hosszan sorolhatnám. Oktatási-nevelési támogatásban részesítünk minden Kárpát-medencei gyermeket, aki magyar óvodába vagy iskolába jár. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program részeként 179 új óvodát és bölcsődét építünk, és 713 intézményt újítunk fel szerte a Kárpát-medencében. Megerősítettük a magyar iskolákat, szakképző intézményeket. Határon túli magyar felsőoktatási intézmények – a Sapientia, a Partiumi Keresztény Egyetem és a II. Rákóczi Ferenc Főiskola – a mi támogatásunkból működnek. A legfontosabb cél számunkra a szülőföldön való boldogulás segítése és a közösségek erősítése, mert a nemzet ereje a közösségek erejétől függ. Idén, a nemzeti újrakezdés évében arra törekszünk, hogy magunk mögött hagyva az elmúlt száz esztendőt és a pusztító világjárványt, új korszakot nyissunk. Száz év magány, száz év folyamatos újjáépítés után most egy olyan évszázadot kezdtünk meg, amely elhozhatja nemzetünk, térségünk felemelkedését.