A Fenyő János meggyilkolása miatt felbujtóként Gyárfás Tamás és perújításban megbízóként Portik Tamás ellen indult egyesített büntetőper mai bizonyítási eljárásában is a vád egyik fontos bizonyítéka, a hírhedt hangfelvételek nyelvészszakértői elemzése volt a téma. Ezeket a hangfelvételeket Portik Tamás rögzítette titokban, miközben Gyárfás Tamással az utcán sétált. A vádhatóság és az igazságügyi nyelvészszakértő szerint a beszélgetésekből – bár konkrét megbízás nem hangzik el Gyárfás részéről, hogy Portik ölesse meg üzleti ellenségét, Fenyő Jánost – áttételesen kiderül, hogy közük van a Fenyő-gyilkossághoz.

Fotó: Hír TV Riasztás
Gyárfás Tamás tegnap élesen vitatta Ránki Sára nyelvészszakértő megállapításait, amelyek szerinte nem objektívek és számos ponton tévesek. Ezt konkrétumokkal is bizonyítani kívánta. A védelem ugyanakkor nem kérheti saját nyelvészszakértő bevonását, mert a bíró szerint annak még nincs itt az ideje. Később, például ősszel akár sor kerülhet erre is.
A tegnapi és a mai tárgyaláson a távmeghallgatáson keresztül a fegyházból bekapcsolt Portik többször is közölte:
vannak olyan általa titokban rögzített hangfelvételek is, amelyeken Princz Gáborral, a Postabank korábban elhunyt vezérigazgatójával, valamint az ebben az ügyben is nyomozó Kovács Lajossal, az ORFK úgynevezett „döglött ügyek” osztályának vezetőjével beszélget. Sőt olyan felvétel is van, amelyen a szintén elhunyt Kiss Ernő volt dandártábornokkal, volt XIII. kerületi rendőrkapitánnyal beszél.
Hogy ezek hol vannak, arra Portik nem volt hajlandó válaszolni, ám ha valóban vannak a Postabank elnök-vezérigazgatójával felvételek, azok elemzése fontos adut adhat a védelem kezébe.
Még a szerdai tárgyaláson derült ki, hogy egy ilyen felvételről a védelem is tud. Az „Olympus M64” című felvétel mellőzése érthetetlen is a védelem számára, hiszen az álláspontjuk szerint több olyan információt tartalmaz, amely elengedhetetlenül fontos az összkép megítéléséhez. Ezt igazolja szerintük az alábbi párbeszédrészlet:
Gy.: Engem keresett a Princz egy hete …
P.: Ja a Princz…
Gy.: … én akkor voltam Londonban, mondtam, hogy nem vagyok itthon, de itt vagyok. Jövök haza…
P.: Tényleg!? Beszélgettem vele a múlt héten…
Portik Tamás tehát a 2003-ban lejárt körözését követően Princz Gáborral is felvette a kapcsolatot.
A védelem kérte a bíróságtól, hogy szerezze be a Portik–Princz-beszélgetések hangfelvételeit is. Ezekből szerinte következtetéseket lehetne levonni. Nem kizárt, hogy Portik ugyanazt a módszert alkalmazta Princzcel, mint Gyárfással szemben.
Ezt a feltevést erősíti Portik Tamásnak a 2021. február 25-én tett vallomása is, amikor elmondta: