Fenyő-ügy: újabb bizonyítékot mutatott be Gyárfás Tamás
Gyárfás Tamás a Hír TV Riasztás című műsorának adott interjút szerda este.
Gyárfás Tamás a Hír TV Riasztás című műsorának adott interjút szerda este.
Portik Tamás végül nem ismerte be Fenyő János megöletését, és kérdésekre felelve Gyárfás Tamásra nézve kedvező válaszokat adott.
A bíróság nem vizsgálhatja Princz Gábor esetleges szerepét.
Folytatódik a Fenyő-gyilkosság miatt indult per bizonyítási eljárása.
A vád egyik legfontosabb bizonyítékát próbálja megingatni a védelem.
Az olajos bűnöző tagadja, hogy Gyárfás Tamás felbujtására megölette volna Fenyő Jánost.
A Fenyő János megölése kapcsán felbujtással vádolt Gyárfás Tamás ma, kedden folytatja vallomását a Fővárosi Törvényszéken.
A Horn Gyula vezette kormány belügyminiszterét azokról az eltűnt iratokról kérdezik majd, amelyet Fenyő gyűjtetett össze Gyárfás Tamás ellen.
Nyomozati iratok alapján íratta a Postabank kétes ügyleteiről szóló lejárató cikkeket az akkoriban a tulajdonában levő Népszavában Fenyő János — tudta meg a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A rendőrség most közzétette a tisztjeik teskamerás felvételeit.
Hathengeres dízel dohog a Mazda CX-60 orrában, és a beleje is igényes. Vajon kijavították fő hibáját? Teszt.
Forma–1, vendégmunkások és kánikula fokozza a torlódást a hétvégén.
A felcsútiak már közleményt is kiadtak, amelyben elnézést kérnek a szurkolóktól.
Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta három fontos területen is sikerült áttörésszerű eredményt elérni a kétoldalú kapcsolatokban, ami jól demonstrálja a politikai viszony magas minőségét – közölte Magyar Levente.
A négyszeres világbajnok szenvedett pénteken a Red Bullban.
A baloldali milliárdos legnagyobb cége körül tavasszal vagyonkimentési botrány robbant ki, aztán sok mindent zálogba adtak.
1914 nyarán az európai nagyhatalmak vezetői tévedésből és félelemből egymást „húzták bele” a háborúba.
Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta három fontos területen is sikerült áttörésszerű eredményt elérni a kétoldalú kapcsolatokban, ami jól demonstrálja a politikai viszony magas minőségét – közölte Magyar Levente.
A négyszeres világbajnok szenvedett pénteken a Red Bullban.
A baloldali milliárdos legnagyobb cége körül tavasszal vagyonkimentési botrány robbant ki, aztán sok mindent zálogba adtak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.