időjárás 18°C Vilhelmina 2021. September 19.
logo
A kormány támogatta volna, de nem kellett a napelempark

Az egri baloldal nemet mondott a költségcsökkentő zöldberuházásra

Kerékgyártó György
2021.08.12. 16:45
Az egri baloldal nemet mondott a költségcsökkentő zöldberuházásra

Önkormányzati intézményeket látott volna el zöldenergiával az a napelempark, amelyet 2017 óta tervezett Eger határába kormányzati támogatással a város. A polgármester javaslatára a helyi baloldal leszavazta a projektet azzal a magyarázattal, hogy nem telik az önrészre.

Hosszasan magyarázta közösségi oldalán Mirkóczki Ádám, Eger hajdan jobbikos, mára pedig minden támogatójával összevesző polgármestere, miért szavazta le az augusztus 11-i rendkívüli közgyűlésen a testület baloldali többsége a város határába tervezett napelempark építésének ötletét.

A projektről még 2017-ben, a város korábbi, fideszes vezetése idején született döntés, miután az önkormányzat sikeresen pályázott: 

a napelempark uniós támogatással, a Széchenyi 2020 programban épült volna meg, a küldetése pedig az lett volna, hogy az egri önkormányzatok számára szolgáltasson zöldenergiát. 

A tervezés 2019 elején javában folyt, közben az önkormányzat arról is tárgyalt, hogy miképpen kapcsolódik majd a park az áramszolgáltató rendszerébe. A projektet végül megörökölte a Mirkóczki Ádám vezette szivárványos városvezetés, amely kezdésként több mint két évre félre is tolta a tervezetet. A városban azóta rengeteg minden változott, intézményvezetőket cseréltek le, a rendkívüli jogrend idején a polgármester kezdte eladni a városi ingatlanokat, megkísérelte a városi színházat megtakarítási céllal a miskolci teátrum alá rendelni, nem nyújtott támogatást a járvány miatt bajba jutott turizmusnak és vendéglátásnak, ez a beruházás pedig, amely hosszú távon egyszerre szolgálta volna a város olcsóbb energiabeszerzését és a fenntartható működtetést, nem volt fontos.

 

Mirkóczki Ádám azért javasolta a projekt ejtését, mert – mint írta – „a támogatás nem az előzetesen remélt 100%-os intenzitású lesz, hanem csak 60%. Ez pedig azt jelentené, hogy a városnak kellene biztosítani több, mint félmilliárd forint önerőt”. Hozzátette továbbá, hogyha a város nem áll el időben a beruházástól, és a megadott határidő után nem tudja előteremteni a félmilliárdos önrészt, akkor vissza kell fizetnie az 1,3 milliárdot. A baloldali többség hallgatott az érvre, és arra voksolt, hogy álljon el Eger a projekttől.

Oroján Sándor, a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint ami történik, az tendenciaszerű.

– Nem ez az első eset, hogy Mirkóczki Ádám szabadulni akar egy projekttől, amit megörökölt az előző városvezetéstől – mondta a Magyar Nemzetnek.

– Ezeknek a kezelésén a hozzá nem értés látszik leginkább. Egyszer már vissza kellett fizetnie a városnak 30 milliót, nyilván ez ad okot a mostani kapkodásra is. Közben viszont egy értékálló beruházásról mondott le a város a baloldal miatt, egy olyan fejlesztésről, ami költséget takarított volna meg az egriek számára – fogalmazott a jobboldali politikus.