Akár hétmilliárd forint is megtakarítható azzal, ha a gyermekvédelmi referendumot a 2022-es országgyűlési választásokkal egy napon rendezik – tudta meg a Magyar Nemzet. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) lapunknak küldött tájékoztatásából kiderül, amennyiben jövő tavasszal, az országgyűlési választásokkal egy napon – tehát közös eljárásban – országos népszavazás is lesz, úgy ez az NVI költségterve alapján mintegy 7 milliárd forintos megtakarítást eredményezhet a központi költségvetés számára a külön eljárás költségeihez képest.
Kiszámolták, mennyivel lenne olcsóbb jövőre egyszerre választani és népszavazást tartani
Mintegy 7 milliárd forint megtakarítással járna, ha jövőre egyszerre rendeznék meg a gyermekvédelmi népszavazást és az országgyűlési választásokat.

Ismert, az Országgyűlés november elején 134 igen és 49 nem szavazattal fogadta el Volner János volt jobbikos, ma független képviselő javaslatát, amelynek értelmében szabadon tartható népszavazás és országos választás egymástól kevesebb mint 41 nap különbséggel, tehát akár egy napon is. Mindez azt jelenti, hogy
a 2022-es országgyűlési választással együtt rendezhetik meg a kormány gyermekek védelmében kezdeményezett népszavazását is.
Emlékezetes, a kormány nyáron öt kérdésben tervezett gyermekvédelmi referendumot. Noha a Nemzeti Választási Bizottság átengedte a kérdéseket, hat kérelem is érkezett a Kúriához, hogy a testület semmisítse meg őket. A kérelmezők közül egyébként egyedül a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot nevesítették.
A Kúria októberben úgy döntött, hogy megtagadja az egyik kérdés hitelesítését. A kormány az Alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, megítélésük szerint ugyanis a Kúria végzése sérti az alaptörvényben foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot. A többi kérdést azonban a Kúria jóváhagyta, ezért négy kérdésben mindenképpen lesz referendum jövő tavasszal. Értesüléseink szerint az utolsó kérdést illetően a kormány nem akarja megvárni az Alkotmánybíróság döntését, így végül négy kérdésben mondhatnak a választópolgárok véleményt tavasszal a gyermekvédelmi referendumon.
A kérdések a következők:
Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”, „Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?”, "Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?", végül pedig „Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A médiaszövetség szerint jogsértően tiltották be a Bors különszámát
Magyar Péter elhallgattatná azokat, aki a Tisza Párt adóterveiről írnak.

Tízezreknek segít a kormány új felsőoktatási programja + videó
„Minél többen szerezzenek diplomát” – fogalmazott Varga-Bajusz Veronika államtitkár.

Úgy helyretették a Telex propagandistáját, hogy köpni-nyelni nem tudott
Orbán Viktor tényleg világpolitikai tényezővé vált az elmúlt években, Magyar Péterben és a Tiszában már a baloldali beszélgetős műsorokban sem bíznak.

Orbán Viktor elárulta a kormányülés lényegét + videó
Humoros kedvében volt a kormányfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A médiaszövetség szerint jogsértően tiltották be a Bors különszámát
Magyar Péter elhallgattatná azokat, aki a Tisza Párt adóterveiről írnak.

Tízezreknek segít a kormány új felsőoktatási programja + videó
„Minél többen szerezzenek diplomát” – fogalmazott Varga-Bajusz Veronika államtitkár.

Úgy helyretették a Telex propagandistáját, hogy köpni-nyelni nem tudott
Orbán Viktor tényleg világpolitikai tényezővé vált az elmúlt években, Magyar Péterben és a Tiszában már a baloldali beszélgetős műsorokban sem bíznak.

Orbán Viktor elárulta a kormányülés lényegét + videó
Humoros kedvében volt a kormányfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!