A baloldal ugyanott folytatta, ahol abbahagyta

Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, hogy ha a baloldalon múlna, akkor kiárusítanák az országot.

Magyar Nemzet
2021. 12. 06. 12:59
Fotó: Kovács Attila Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nincs ilyen ügy – idézte Karácsony Gergelyt Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője a parlamentben elmondott napirend előtti felszólalásában. Hozzátette: a főpolgármester ezzel akarta elkenni a Városháza eladásának az ügyét, ám kiderült, hogy mégis készült erről egy tanulmány, és idén ősszel is tárgyalásokat folytattak az üzletről befektetői körökkel.

– A vagyonkezelő vezetője is arról beszélt egy felvételen, hogy a főpolgármesteri kabinet megtárgyalta a Városháza eladását – hangsúlyozta a képviselő, majd emlékeztetett arra, hogy korábban Karácsony Gergely még feljelentéssel fenyegetőzött, ám amikor kiderült, hogy Barts Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezetője tárgyalt az ügyben, ennek sem lett érdemi következménye.

– Ugye ez egy hatpárti koalíció, ami egy adottság. Ha valaki megszagolja egy üzletnek a lehetőségét, akkor mindenki magát akarja közvetítőként betenni, hogy aztán valami jutalékot kérhessen – idézte Bajnai Gordon szavait Böröcz, aki szerint elképesztő magyarázat a volt miniszterelnöktől, hogy beleprovokálták a beszélgetésbe.

– Annyira sikeres volt a provokáció, hogy Bajnai a beszélgetés előtt felhívta egy harcostársát, és részletesen tájékozódott a Városháza eladásának a lehetőségéről – rögzítette Böröcz, majd emlékeztetett, hogy a főpolgármester szerint a Fidesz akarta megvenni a Városházát. 

– Tudjuk, ha baj van, akkor Karácsony sohasem volt ott – tette hozzá. 

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a főváros egy tucat ingatlant akar értékesíteni, többek között azt az óbudai Mocsárosdűlőt, ahová lakóparkot terveznek építeni.  – Ez az állítólagos zöld politikájuk – hangsúlyozta a képviselő.

– A baloldal ugyanott folytatta a fővárosi ténykedését, ahol 2010-ben abbahagyta, ha pedig rajtuk múlna, kiárusítanák az országot is – zárta felszólalását a képviselő.

– Amit felvázolt, az csepp a tengerben – válaszolta Fónagy János. Ezután az államtitkár hozzátette: aki nem ismeri a saját történelmét, annak újból meg kell élnie.

– Napjainkban, ahol baloldali vezetést kapott egy település, az megmutatja, hogy mi várna az országra, amennyiben hatalomra kerülnének – emelte ki Fónagy, aki szerint a fővárosi ingatlanügyben semmi meglepő nincs. Az államtitkár emlékeztetett, hogy a rendszerváltás alatt a privatizációs program során külföldi kézbe került több állami tulajdonú cég is, majd a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-korszak során is ugyanez zajlott le.

– Magyarországon meghatározó, stratégiai vállalatok kerültek külföldi kézbe és veszélyeztették a magyar lakosság megélhetését – húzta alá Fónagy, aki szerint a Városháza ügye példa arra, hogy mi várna az országra egy baloldali kormányzás idején.

Borítókép: Böröcz László (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.