Hivatalos oldalak
Rendkívüli esemény nélkül zajlott ez a hét is, meggyőző jobboldali fölény alakult ki a hivatalos oldalaknál. A kormány és a Fidesz a szokásos módon vezeti a listát. A KDNP pedig előzte az LMP-t, a Momentumot és a Párbeszédet is.
A hivatalos oldalak tekintetében a Fidesz és a baloldal stratégiája talán ezen a héten tért el leginkább egymástól: míg a kormány és a Fidesz oldalai előkelően szerepeltetik Orbán Viktort, addig a baloldali pártok majdnem egyet sem posztolnak Márki-Zay Péterről.
Talán ez már a mérések konzekvenciáit levonó döntések miatt alakulhatott így, a baloldal miniszterelnök-jelöltje ugyanis nem hozza a lájkokat.

Véleményvezérek
A Megafon véleményvezéreinek és a hagyományos jobboldali mémoldalaknak a kétharmad körüli eredményükkel, trendszerű erősödésükkel eddig sem volt okuk panaszkodni, azonban a 71 százalék felett „bezsebelt” legújabb interakciószám egyértelműen a baloldali kampánygépezet megroppanását jelzi.
A baloldalon eltűnt a lelkesedés, s még a posztok száma is visszaesett.
A jobboldal egyáltalán nem engedett az év végi hangulat csábításának, szünet nélkül terítik üzeneteiket, és sorban állítják elő a tartalmakat – olvasható a Mandiner elemzésében.
A megcsappant interakciószámok jól jelzik, hogy bár a DK-s oldalak mindent elkövettek, hogy megkedveltessék Márki-Zay Pétert a baloldali törzsbázissal, az elégedetlen kommentek számának növekedése és az egyre fogyatkozó megosztások, lájkok száma komoly kihívást jelentenek Márki-Zay Péter és a komplett baloldal számára.
Az eredeti cikk ITT érhető el.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!