Kóbor János hiába volt egész életében büszke arra, hogy milyen jó kondícióban van, a koronavírus ellen sajnos nem győzhetett. Hiába tettek meg mindent érte az orvosok, végül a szervezete december hatodikán feladta a harcot. A zenésztársait sokkolta a halálhíre. Mindenki azon töpreng most, hogy vajon másképp történt volna minden, ha Mecky beoltatja magát?
Zenésztársai könyörögtek Kóbor Jánosnak, hogy oltassa be magát
Bár az orvosok mindent megtettek érte, Kóbor János szervezete végül feladta a harcot a koronavírus ellen. A barátai szerint a legendás énekes úgy halt meg, hogy az utolsó pillanatban is azt gondolta, őt semmi sem győzheti le – írja az Origo.

Az Omega menedzsere, Trunkos András is azt mondja: Kóbor legyőzhetetlennek érezte magát.
Mecky nem volt vírustagadó, egyszerűen nem szerette volna beoltatni magát. Az oltásokban nem hitt. Kiváló fizikai állapotban volt még egy hónappal ezelőtt is, nem volt hajlandó rettegni a vírustól, nem akart vakcinát. Az utolsó percben sem vette tudomásul, hogy mennyire beteg
- mondta a menedzser a Borsnak.
Kóbort a zenésztársak is rendre győzködték, hogy 78 évesen jobb lenne, ha beoltatná magát. De az ő hangjuk is kevés volt ahhoz, hogy a legenda meggondolja magát.
Büszke volt arra, hogy tökéletesen egészséges, semmilyen káros szenvedélye nincs. Sokáig én sem akartam felvenni az oltást, de aztán összevitatkoztunk rajta, hogy ő is oltassa be magát, mint én. Nem vagyunk már gyerekek!
- mesélte a lapnak Zalatnay Cini.
Ilyen körülmények között az embernek nincs sajnos sok esélye. Miért nem adta be magának azt a rohadt oltást?! Hiába próbáltuk rábeszélni őt. Egész egyszerűen nem lehetett.... Egy csodát vitt el tőlünk a Jóisten ma, akit senki nem fog tudni pótolni
- mondta Nagy Feró.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Borítókép: Kóbor János, Omega együttes énekese (Fotó: Kallus György)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor a világűrből + galéria
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.

Magyar Péter ukrán kém barátja panaszkodik, hogy kémkednek utána + videó
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.

Olyan eszelős hőség lesz, hogy kiadták a narancs figyelmeztetést
Csütörtökön hazánkban lesz olyan hely, ahol közel 40 fokot fognak mérni.

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó
Több millió embert sértett meg az előadó.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Eltűnt egy ALDI-ból egy 15 éves fiú Budapesten

Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó

Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené

Zámbó Jimmy fia is reagált Ruszin-Szendi zsírleszívására

Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere

9 egyszerű kevert süti, amit gyorsan elkészíthetsz a kánikulában is

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó

Lenőni Azahriah mellé

Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó

Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Címoldalról ajánljuk