– Nekem egy ilyen hiperpasszív angoltudásom van.
Ilyen fogalom persze nem létezik. Karácsony ahelyett, hogy elkezdene végre igazat mondani, inkább szánalmas magyarázkodásba kezdett, és újabb nevetséges hazugságokba keveredett.
Később is megkérdezték erről a főpolgármestert, akkor azt mondta, hogy inkább fejleszteni kell az angolját.
Majd pedig elmenekült az angol nyelvű kérdések elől Karácsony Gergely – a főpolgármester válaszok helyett az önkormányzat egyik folyosója felé vette az irányt, a Városháza biztonsági őrei pedig elállták a Pesti TV stábjának útját, hogy a riporter ne kérdezhessen.
Meglehetősen nevetséges volt az is, amikor Gyurcsány krákogással jelzett Karácsonynak, hogy ne válaszoljon egy újságírói kérdésre.
Karácsony azzal is kinevettette magát, hogy még augusztusban délelőtt fél 10-kor álmosan, egy kávé mellől facebookozott. Az egész ügy miatt később újabb hazugságspirálba taszította magát a főpolgármester.
Mit művelt a baloldal legnagyobb bohóca?
A baloldal legnagyobb bohóca, Jakab Péter is sokszor megnevettetett minket. Országos híre lett annak, hogy Jakab meg akart verni egy melóst, de végül a munkatársa meggyőzte, hogy ez nem lenne jó ötlet.
A december 14-i parlamenti ülésen pedig annyira kínosan érezte magát attól, hogy egy bohócszettet kapott ajándékba Tállai András államtitkártól, hogy a saját széke mellé ült vissza.
Jakab azzal is roppant nevetségessé tette magát, hogy az előválasztási kampány során egy régebbi, kissé kopott kocsival játszotta a nép gyermekét, de kiderült, hogy a használt, egyszerű autó mögött ott parkolt a saját kocsija, méghozzá személyi sofőrrel.
Márki-Zay és sajtósa azt sem tudják, miről beszélnek
Az év egyik legviccesebb jelenete persze mindezek mellett az volt, amikor Márki-Zay Péter baloldali listavezető és segítője, Simon András sem tudta pontosan megmondani, miről is akarnak népszavazást rendezni.
Roppant sokan nevettek azon is, amikor Márki-Zay Péter és tanácsadója, Kész Zoltán elutazott Varsóba tárgyalni „jó néhány emberrel”. A hódmezővásárhelyi polgármester a videó elején azonnal átadta a szót tanácsadójának, hiszen ő szervezte le a találkozókat. „No, hát elsősorban, ööö, a mai nap találkozunk Bog, ö, Simon, aaa, mmm… Hirtelen akartam mondani… Holowniával, aki a 2020-as elnökválasztáson is indult Lengyelországban.”
A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.
Borítókép: Jakab Péter (Fotó: MTI/Kovács Tamás)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!