Durván szennyezettek a Tisza erdélyi mellékfolyói

Nem csak a Sajó van veszélyben a szlovákiai ércbányákból kioldott szennyezett víz miatt: egy közelmúltban elvégzett előzetes vizsgálat a Tisza erdélyi mellékfolyóit veszélyeztető, működő, illetve bezárt, elhanyagolt bányák által kibocsátott szennyezésre hívta fel a figyelmet. A vízben és a hordalékban helyenként a megengedett értékeket több ezerszeresen meghaladó toxikusfém-koncentrációt mértek. Ha ez nem lenne elég, a kevésbé látványos mikroműanyag-szennyezés is elképesztő mértékű. A probléma megoldása és a még nagyobb gondok megelőzése érdekében magyar tudósok határozott fellépést és megelőző lépéseket sürgetnek.

A romániai folyókból Magyarországra érkező káros anyag, elsősorban toxikusfém-, valamint mikro- és nanoműanyag-szennyezés aggasztó mértékű – ezt állapította meg egy előzetes erdélyi vizsgálat, amit Szathmáry Eörs akadémikus, az Ökológiai Kutatóközpont korábbi főigazgatója rendelt meg. A vizsgálatot Hantz Péter biofizikus, kutatóbúvár végezte el tucatnyi helyszínen, amelyek a Túr, a Szamos, a Fekete-Körös, a Fehér-Körös, és a Maros vízgyűjtő területét érintették. A mintákat analitikailag a Bálint Analitika Kft. elemezte egy igen érzékeny műszerrel.

A vizsgált helyszínek közé olyan bányák és bányameddő-tározók tartoztak, amelyek a közelmúltban Magyarországot is súlyosan érintő környezeti katasztrófákat okoztak. Szathmáry Eörs szerint az egyre szélsőségesebbé váló időjárás és az egyre gyakoribb erdélyi árvizek miatt kezelhetetlenné válik a Romániából érkező szennyezés mértéke, amely előbb-utóbb a kelet-magyarországi mezőgazdasági termékekre, és azok eladhatóságára is hatással lesz. Már a nagyobb folyók is elszennyeződtek, például Szatmár mellett a Szamos iszapjában a megengedett érték hatszorosát kitevő töménységű kadmiumot is mértek. A kutatásnak szomorú aktualitást ad a Sajó idén tavaszi, bányaszennyezés miatti pusztulása.

Hiányzó tisztító állomások

Az akadémikus lapunknak kifejtette: a toxikusfém-szennyezések állandó jellegűek, amelyeket – főleg tavasszal és ősszel – óriási mennyiségű mérgező anyagot kimosó bányaáradások tarkíthatnak. A vizsgálatból ugyanis kiderült, hogy a legtöbb helyen nincsenek tisztítóállomások. Több olyan eset is ismert, amikor az infrastruktúra rendelkezésre áll, de azt költséghatékonyság miatt nem működtetik. Példaként említették a máramarosi Turci Bányatelepet, a magyar határtól alig tíz kilométerre, de szomorú az is, hogy a Ghezure bánya rendkívül toxikus és bővizű patakját nem vezetik el a tisztítóig, mert ellopták a csöveket. 

A vizsgálat rávilágított arra is, hogy a határtól néhány tucat kilométerre levő Láposbányán, amely legutóbb tavaly januárban szennyezte el a Tiszát, a tisztítóállomás nem működik, de egy munkás meszet lapátol a bányapatakba. 

Ennek következtében a szennyezés a kisebb folyókban kicsapódik ugyan, de a hordalék lassan eléri a nagyobb folyókat, és adott körülmények között akár vissza is oldódhat, és a talajvízbe, továbbá a növényekbe kerülhet. A Szamosba ömlő Iloba folyó mellett működik a tisztító, de az csak a bányavizek töredékét fogja be: az egyik legszennyezőbb, több árvizet is okozó Pucăreț bánya vize tisztítatlanul ömlik a folyóba.

Toxikus fémek a vizekben

Az Erdélyi-szigethegységben még rosszabb a helyzet. Az előzetes felmérés eredménye arra világít rá, hogy a Verespatak mellett található, Európa legnagyobb nyílt színi rézbányája egyetlen tisztítóállomással sem rendelkezik. A vizsgálat szerint a toxikus meddő itt egy óriási völgyet tölt meg, és már csak az egykoron ott levő falu templomának tornya látszik ki az iszapból. Ebbe két bányapatak is beletorkollik, amelyek a kontinens legszennyezettebbjei közé tartoznak. 

– A működő és nagy hasznot hozó bányavállalat vagy egyáltalán nem kezeli a „horrortóból” induló kisebb folyók vizét (egy ilyen pillanatban a kísérleti vízibolhák fele 42-szeres hígítás mellett is két nap alatt elpusztult), vagy meszet öntenek a tóba, amelynek következében a folyócska vize olyan lúgos lesz, hogy az egy mosodának is becsületére válna – állapítja meg a felmérés. 

A Marost Déva mellett, tehát Szegedhez viszonylag közel szennyező Felsőcsertés-környéki bezárt bányák sem rendelkeznek tisztítóteleppel. Hantz Péter nagy mennyiségben talált a vizekben és a hordalékban rezet, cinket, nikkelt, kobaltot, ólmot, kadmiumot vagy éppen arzént. – Az Ompolyba, majd a Marosba a Rinel-völgyi bezárt bányák környékéről higanyszennyezés kerül, amely a környező növényekben a megengedett érték akár hetvenszeresére is feldúsul. Bármilyen megdöbbentő, a szétesett, szabadon levő épület falán sárga higanyoxid található, mellette állatok legelnek – áll a vizsgálati anyagban, hozzátéve: a Fekete-Körös torkolatánál levő bezárt uránbányákból magas urántartalmú víz ömlik a folyóba, amelyet a Bálint Analitika cég által végzett magyarországi talajvizsgálatok is megerősítettek.

Nemzetközi összefogást sürgetnek

A vizsgálat rámutatott arra, hogy ez az elképesztő állapot – Magyarországra érve – nemcsak a folyóink ökoszisztémáit és a halászatot, de a talajvíz fémszennyezése révén a mezőgazdaságot is érinti vagy érinteni fogja. – A toxikusfém-szennyezés állandónak mondható, amelyet bányaáradások és a műanyag szemetet a szemétlerakónak használt ártérből kimosó, felaprózó áradások tarkítanak. Ez folyóink hordalékát is szennyezetté teszi – fogalmazott Hantz Péter a vizsgálati eredményeket összegző anyagában. A tudományos kutató hozzátette: a román szakminisztérium nem együttműködő, sőt kényesebb esetekben a tények tagadásától sem riad vissza. A magyar hatóságok a vízminőséget monitorozzák, de a hordalék rendszeres vizsgálatának megszervezése még várat magára.

A szennyezett víz jelentősen felhígul, amire eléri a magyar országhatárt. – Ennek ellenére esős időszak vagy hóolvadás esetén lassacskán egy-két éves rendszerességgel bányaáradások következnek be, elöregedett műtárgyak hibásodnak meg, amelyek alkalmával nagy mennyiségű toxikus fém kerül a magyar folyók vizébe. 

Emellett folyamatosan sodródik lefele az erdélyi folyók olykor erősen szennyezett üledéke, amely nagyobb esőzések alkalmával felkavarodik, és bizonyos körülmények között visszaoldódhat, a talajvízbe kerülhet. A mikro- és nanoműanyag-szennyezés szintén komoly veszélyt jelent, e tekintetben is csak pótcselekvést láthatunk – emelte ki Hantz Péter.

A Szathmáry Eörs akadémikus kezdeményezésére készített anyag egy román–magyar–szerb környezetvédelmi konzorcium megalapítását javasolja, és határozott, határokon átnyúló, európai szintű fellépést, megelőzést sürget. A magyar folyók vízgyűjtő területének, és a magyarlakta vidékek szempontjából kiemelt jelentőségű tavak és vizes területek intenzívebb tudományos kutatására is szükség volna. Úgy gondolják: ezzel párhuzamosan elengedhetetlen mind a román, mind a magyar, mind pedig az európai döntéshozók és a közvélemény tájékoztatása.

A Szőke-folyam fekete napjai Huszonkét éve, 2000. január 30-án Romániában az aranykitermeléssel foglalkozó ausztrál–román Aurul cég Észak-erdélyi, nagybányai létesítményéből mintegy 100-120 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Zazar- és Lápos-folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. A Zazar község közelében lévő ülepítő gátja a heves esőzések, a gyorsan olvadó hó miatt szakadt át mintegy 25-30 méteres szakaszon. A fejlett országokban már korábban felhagyott veszélyes és környezetszennyező bányászati technológiát alkalmazó vállalatnál nem létezett kárelhárítási terv, így nem történt kísérlet sem a szennyezés lokalizálására, sem enyhítésére. A pusztítás mértékére jellemző, hogy a minden élőlényre halálos cián koncentrációja kezdetben a magyar szabvány szerint megengedett határérték 180-szorosa volt, a Szamos–Tisza összefolyásánál 135-szörös, a kiskörei víztározónál – a duzzasztásnak és az áradásoknak köszönhetően – 34-szeres, Szeged alatt 15-szörös értéket mértek. Halpusztulást még Belgrád alatt is észleltek, és még a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt a koncentráció. A Magyarországra befolyó Szamos vizében 32,6 milligramm cianidot mértek, az emberi szervezetnek már a 2,86 milligramm is kritikus. A ciános víz február 12-én hagyta el Magyarország területét, egy áprilisi becslés szerint az érintett folyókban 1241 tonna hal pusztult el. A Tisza azonban a vártnál gyorsabban tért magához. Három-négy év alatt a vízi élővilág 95 százaléka ismét megjelent a Szamosban és a Tiszában, az ökoszisztéma állapotának egyik szimbolikus indikátora, a tiszavirág túlélte a katasztrófát. A halászati vállalkozások vesztesége azonban óriásinak bizonyult, mert csökkent a hozam, sokáig magas volt a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma. A következő súlyos szennyezés nem sokkal követte a februárit, március 10-én a romániai Borsabánya térségében működő bányavállalat ülepítő tározójának gátja a nagybányaiéhoz hasonlóan az intenzív esőzés és hóolvadás hatására átszakadt, és mintegy húszezer tonna nehézfémekkel szennyezett zagy került a Vasérbe, majd a Visó vízfolyáson keresztül a Tiszába.

Borítókép: a huszonkét évvel ezelőtti környezeti katasztrófát okozó bozintai tározókból most is kerül szennyezés a Láposba és onnan Szamosba (Fotó: Hantz Péter)