A díj idei nyertese, a Végeken Egészséglélektani Alapítvány – amelyet 1991-ben Kopp Mária alapított, fő tevékenysége a pszichés, pszichoszociális problémák kezelése, a lelki és a mentális egészség védelme – a Covid-járvány alatt felismerte, hogy a krízishelyzetben segítségre van szüksége az egészségügyi és a szociális ágazat szereplőinek.
Egyre többen önkénteskednek
Évről évre egyre többen vállalnak önkéntes munkát Magyarországon. Az elmúlt évek viharai – mint a koronavírus-járvány vagy a szomszédos háború – sokakban felélesztette a tenni akarás érzését, és csatlakoztak valamilyen civil szervezethez. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője szerint bár ezt a munkát nem árazzák be, felbecsülhetetlen értékű a társadalomnak.

– Ennek jegyében hozták létre a Call for help krízisvonalakat, amelyek segítettek átvészelni a napokat a frontvonalban dolgozóknak, feldolgozni a feldolgozhatatlant. Az alapítvány különlegessége, hogy a vonal túlsó végén önkéntes szakemberek ültek, akik mankókként voltak jelen olyan helyzetekben, amikor például egy gasztroenterológus egyszer csak a lélegeztetőgép mellett találta magát, és néhány óra alatt kellett megtanulnia a használatát. A szervezet vonalát ma már bárki hívhatja, aki úgy érzi, támogatásra van szüksége – ismertette a vezető, majd hozzátette: aki úgy érzi, szívesen támogatná az Önként Jöttem díj nyertesét, a Végeken Egészséglélektani Alapítványt, minden ehhez szükséges információt megtalál a csalad.hu/onkentjottem oldalon.

A második legtöbb szavazatot a Mélyben és Reményben Alapítvány kapta. A kaposvári székhelyű szervezet a nehéz sorsú családoknak nyújt segítséget: van, hogy ételt vagy meleg ruhát biztosítanak a rászorulóknak, máskor pedig a korrepetálásban vesznek részt, de előfordul, hogy születésnapi ünnepséget szerveznek azoknak a gyermekeknek, akiknek szülei nem tudják vállalni ezt az extra kiadást.
A harmadik legtöbb szavazat a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetségre érkezett, amelynek önkéntesei mozgássérült fiataloknak nyújtanak lelki támogatást. A negyedik helyre a Pécsen működő Nevetnikék Alapítvány került, akik munkájuk során a kórtermekből gyermekszobát, az üres falak közé játszósarkot, míg a kis betegek arcára jókedvet varázsolnak.
További Belföld híreink
Szuromi-Kovács Ágnes arról is beszélt, megható látni, hogy az elmúlt évek válságai mennyire felerősítették a társadalmi szolidaritást. – Példátlan társadalmi összefogást hozott a háború és az ezzel járó krízishelyzetek kezelése. Egy ország mozdult meg egyszerre, volt, aki tartós élelmiszerrel, ruhával vagy épp pénzadománnyal igyekezett enyhíteni a háború miatt elmenekült emberek terhein. Ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy a Családbarát Magyarország Központ is egyike volt azoknak, akik segítettek kialakítani a BOK Sportcsarnokban a segélynyújtó tranzitpontot, sok munkatársam végez önkéntes munkát, és vált az élete részévé a segítségnyújtás – mondta.
Borítókép: Ukrajnai menekültek BOK csarnokban (Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!