Az alkotmányjogász a baloldal által megfogalmazott aggályokkal kapcsolatban elmondta, egy új közjogi modell bevezetése sokszor érint közjogi pozíciókat fejlett jogállamokban is. Emellett az alkotmányos berendezkedésünkben az ügyvivő státus is ismert, és nemzetközi közjogi példák által is elfogadott átmeneti jogállást jelent. – Sőt olyanra is volt példa, hogy intézményi modellváltást követően a vezetőnek a mandátuma lejárta előtt távoznia kellett – tette hozzá.
Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni azt, amit a javaslatot benyújtó Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető korábban, egy háttérbeszélgetésen közölt: a 2019-ben megválasztott polgármesterek kitöltenék az ötéves ciklusukat 2024 októberéig, a megválasztottak pedig csak azt követően lépnének hivatalba.Ifj. Lomnici emlékeztetett, friss tapasztalataink vannak arról, hogy a hazai balliberális oldal döntéshozói még a magyar emberek érdekében sem képesek kompromisszumos politikára. – Így volt ez az elmúlt évek válságai esetében, és ez történik most, az orosz–ukrán háború során bevezetett, létfontosságú intézkedésekkel összefüggésben is – magyarázta.
Két voksolás egy napon: tízmilliárdos megtakarítás
– Az önkormányzati választások és az európai parlamenti választások egy napon történő megtartása mellett igazgatási, költségvetési és demokratikus érvek is szólnak, a baloldal ennek ellenére folyamatosan támadja a javaslatot – nyilatkozta lapunknak ifj. Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász elmondta, a nemzetközi példák azt mutatják, hogy egy demokratikus berendezkedés bevált megoldásáról van szó.

További Belföld híreink
Úgy véli: jelen helyzetben, amikor Magyarországnak meg kell küzdenie a háborús infláció és a háborús gazdasági válság drasztikus következményeivel, a baloldalnak is fontos lenne felismernie, hogy spórolni kell a költségvetési forrásokkal. – Az ellenzék viszont annak érdekében, hogy elterelje a figyelmet a választási együttműködés tarthatatlanságáról és az ezzel összefüggő súlyos belső konfliktusokról, várhatóan a jövőben is támadni fogja a mindenkori költségvetésnek a magyar embereknek könnyebbséget jelentő, nemzeti kormányzat által megvalósított vívmányait – tette hozzá.
Borítókép: Több érv szól amellett, hogy egyszerre tartsák az EP- és az önkormányzati választásokat (Fotó: Bach Máté)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!