Az áru eredetéről közölték, hogy nagy tételben leggyakrabban Szlovákiából és Budapesten a kínai piacról érkezik az eladókhoz.
– Az egészségre súlyosan ártalmas, illegális termékek egyik legnagyobb veszélye, hogy gyakran általános iskolás gyerekeknek értékesítik
– hívták fel a figyelmet. Emlékeztettek: a NAV már csaknem harmincezer ilyen veszélyes eszközt vont ki a feketepiacról, ami akár gyerekek kezébe is kerülhetett volna. Az illegális termék forgalmazói a közeljövőben hasonló akciókra, közös razziákra számíthatnak a két hatóság részéről, ugyanis az SZTFH és a NAV továbbra is szigorúan fellép a jogsértések ellen.
– Mivel
a szülőknek és a pedagógusoknak is fontos tudniuk, hogy az Elf Bar nem játék, a gyermekek egészségét súlyosan károsíthatja,
ezért az SZTFH a Klebelsberg Központ (Klik) elnökének küldött levelében is felhívta a figyelmet a jelenségre és kérte intézkedését, hogy a Kréta-rendszer segítségével minél több diákhoz és szülőhöz jusson el ez az információ. Az SZTFH továbbá a közeljövőben elindítja a 1828-as ingyenesen hívható zöld számát, ahová várja az Elf Barral kapcsolatos lakossági bejelentéseket – ígérik a kommünikében.
Borítókép: Illusztráció. Az e-cigik másolata a rohamosan terjedő Elf Bar. Fotó: Vémi Zoltán




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!