Egyeztettünk a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökével is a magyar családok érdekében
– jelentette be közösségi oldalán péntek reggel Németh Szilárd. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos megosztotta Kardosné Gyurkó Katalin posztját, amelyben a NOE elnöke köszönetét fejezte ki, amiért a kormánybiztos soron kívül fogadta, és a rezsicsökkentés fenntartásáért létrehozott munkacsoportban a nagycsaládosok által adott visszajelzéseket összefoglalhatta, felvázolhatta javaslataikat.
Kardosné Gyurkó Katalin korábban már beszámolt arról, hogy néhány óra alatt több mint háromszáz visszajelzés érkezett a nagycsaládosoktól a rezsicsökkentés változásával kapcsolatban.
Németh Szilárd a Hír TV Napi aktuális című műsorában csütörtökön arról beszélt, dolgoznak valamiféle kompenzáción.
Leszögezte, a Fidesz mindig is a rezsicsökkentés pártján állt, és a rezsicsökkentéssel eddig is, és ezentúl is megvédik a családokat. „Mindenkin segíteni szeretnénk” – hangoztatta. Közölte, ő maga dolgozik ezen, azokkal, akik összefogják az érintett társadalmi csoportokat.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)