– A kérdés az volt, hogy senki nem akar az MSZP társelnöke lenni. Ön mit tud erről? – kérdezte ismét az ATV műsorvezetője. – Olyan még nem volt ebben a pártban – mondta az EP-képviselő.
Hozzátette: azért ez egy nagy, a legerősebb ellenzéki párt a szervezeteinek nagyságrendjét, az országos hálózatát nézve. Olyan még nem volt, hogy ne legyen jelentkező, úgyhogy biztos, hogy lesz.
Ezen utolsó mondatával Ujhelyi István lényegében megerősítette a Magyar Nemzet azon információit, hogy jelenleg nincs jelölt a párt férfi társelnöki posztjára, ám augusztus 20-a után ez a helyzet változhat, Nemény Andráson, Szombathely polgármesterén kívül bejelentkezhet még Harangozó Tamás, illetve Hiller István, a párt két országgyűlési képviselője is.
Ujhelyi István egyébként az ATV-ben arról számolt be, hogy szerinte bár Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével sikerrel tárgyalhat a kormány Brüsszellel, azonban az uniós pénzek nem fog megérkezni hazánkba a jogállamisági eljárás miatt.
Borítókép: Ujhelyi István (Fotó: Kovács Attila)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!