Szijjártó Péter: Az egyetlen megoldás a béke

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

– Semmiképpen sem fogjuk az ország biztonságos energiaellátását kockára tenni – fogalmazott Szijjártó Péter, külgazdasági és küügyminiszter a CNN-nek adott interjúban.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 09. 24. 11:47
UN-ASSEMBLY/ Fotó: POOL

– Egyértelműen kiállunk az ukránok és az ország területi integritása és szuverenitása mellett, de a béke szükséges – mondta. A miniszter jelezte, hogy ezért a magyar kormány már a háború kezdetétől fogva azonnali tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését sürgette. Még azt is felajánlották, hogy Magyarország legyen a béketárgyalások helyszíne. Továbbá a tárcavezető rámutatott, hogy jelenleg New Yorkban van, az ENSZ Közgyűlésén, ami kiváló fóruma lehetne a tárgyalásoknak, és ezek segítségével megelőzhető lenne több százezer ember szenvedése.

 

Egy másik kérdésre Szijjártó jelezte: a magyar kormány számára minden olyan hír vagy nyilatkozat, amely a háború további eszkalációjához vezet, rossz hír.

 

– Ezért mondjuk azt, hogy bizony már a huszonötödik órában vagyunk, és ezért kell végre megoldanunk ezt a krízist – fogalmazott a miniszter, kiemelve, hogy mindenkit elítélnek, aki atomháborúval fenyegetőzik, ez nem is kérdés.

Borítókép: Szijjártó Péter (Fotó: Reuters/Mary Altaffer)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.