Az ATV műsorvezetője megcáfolta Baranyi Krisztina állítását

Kárász Róbert, a csatorna műsorvezetője egy hozzászólásban megemlítette: a ferencvárosi polgármester az ominózus adás előtt találkozott a PestiSrácok.hu újságírójával – írja a Mandiner.

Forrás: Vg.hu2022. 11. 11. 7:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A most csütörtöki KeljFelJancsiban már szóba kerültek a műsor pontos körülményei, vagyis az, hol és mikor tudta meg Baranyi Krisztina, hogy a vendégújságíró a Pesti Srácok munkatársa lesz. Fürjes érdeklődésére elmondta, a műsor előtt sem tudta, hogy a PS is kérdezni fog tőle.

Csakhogy a Szigorlat egyik műsorvezetője, Kárász Róbert egy Facebook-kommentben azt írta:

Tekintettel arra, hogy többek közt én voltam a stúdióban, elmondhatom, hogy a polgármester asszony találkozott az élő adás előtt Szalai Szilárddal. Simán mondhatta volna, hogy ebben a beszélgetésben nem vesz részt.

 

Forrás: Facebook

Tehát Kárász lényegében cáfolja Baranyi csütörtöki kijelentését. De az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd is arról beszélt egy hétfői interjújában, ha eddig bárki jelezte, hogy nem hajlandó valakivel egy stúdióban lenni, az ATV ezt figyelembe vette, ez a lehetőség ebben az esetben is adott volt – amire egyébiránt a műsorvezető is utalt.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Borítókép: Baranyi Krisztina (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.