időjárás 3°C Andor , András 2022. november 30.
logo

Bölcsőde nyílt az Óbudai Egyetemen

Szabó Réka Zsuzsanna
2022.11.25. 12:00
Bölcsőde nyílt az Óbudai Egyetemen

Bölcsődei szolgáltatással is bővült az Óbudai Egyetem munkavállalókat és hallgatókat segítő támogatási rendszere – jelentette be tegnap Kovács Levente rektor. Elmondta: az Óbudai Egyetem 24 millió forintot nyert a Miniszterelnökség családi és munkahelyi bölcsődei férőhelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására kiírt pályázatán. 

– A nyolc gyermek ellátását biztosító helyiségeket a 2019-ben felújított Kandó Kálmán Kollégium földszintjén alakították ki, a fenntartást pedig az Óbudai Egyetem Nonprofit Kft. végzi – részletezte. Hangsúlyozta: az elsődleges cél a gyermekek megfelelő fejlődésének biztosítása volt, ezért nagy hangsúlyt helyeztek az egészséges életmód biztosítására, a hatékony energiagazdálkodásra és a szakmailag megfelelő játékok beszerzésére. 

Az egyetem önerőből finanszírozta a bölcsőde szakmai előkészítő feladatait, és a tavaszra kialakítandó játszókert megvalósítását is saját forrással támogatja. Kovács Levente hozzátette: az állam gyermekenként évi csaknem egymillió forintos ellátási díjjal járul hozzá a költségekhez. 

Beszélt arról is, hogy az Óbudai Egyetem a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét szolgáló családbarát intézkedésekkel példát kíván mutatni, ezért 2017 óta minősített családbarát munkahelyként széles körű szolgáltatásokat nyújt munkavállalóinak, hallgatóinak és családjuknak. 

Borítókép: Bölcsőde az Óbudai Egyetemen (Forrás: Óbudai Egyetem)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.