A szabály az: ha háború van a szomszédban, nem érezheted magad biztonságban
– fogalmazott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor, kiemelve: nemcsak a fizikai épségünk van veszélyben, hanem a gazdaságunk biztonsága is hiányzik, a sérülékenységet és veszélyeket pedig jól mutatta a Lengyelországba csapódott rakéta.
Lépésről lépésre csúszunk bele a háborúba
A kormányfő szerint ha azt folytatjuk, amit eddig csináltunk, ha Európa úgy tekint magára, mint aki részese ennek a háborúnak, akkor egyre mélyebben vonódik majd be ebbe a konfliktusba, és akkor az a veszély, amely fenyeget bennünket, egyre erősebb lesz.
A miniszterelnök kiemelte:
A szankciós politika egy lépés a háború felé.
Mint mondta, ha valaki ily módon beavatkozik egy konfliktusba, akkor állást foglal az egyik háborúzó fél mellett, és lépést tesz a háború irányába. Februárban Európa még óvatosan viszonyult a háborúhoz, majd egyre több olyan intézkedést hoztak, amelyekkel részeivé váltak a konfliktusnak.
Lépésről lépésre csúszunk bele ebbe a háborúba, nagyon veszélyes dolog, amit Európa művel. Mi békét akarunk, de rajtunk kívül senki nem követi ezt az irányvonalat
– tette hozzá. – Jó ötletnek tűnik egy szankció, igazságosnak is érezhetik sokan, de magunknak ezzel nagyobb kárt okozunk, mint Oroszországnak, amelyet megcéloztunk a szankciókkal – jelentette ki.
A szankciós politikával kapcsolatban a miniszterelnök arról beszélt, a politika bizonyos esetekben olyan, mint az otthoni életünk. Ha valami nem sikerül, akkor vagy számot vetünk, vagy utóbb a kudarc érzését úgy dolgozzuk fel, hogy máshogyan emlékezünk a történtekre. – Az önbecsapás nem segít, le kell beszélnünk az európai vezetőket arról, hogy gyermekded módon utóbb máshogyan emlékezzenek dolgokra, mint ahogy azok valójában történtek – fogalmazott.
A készülő kilencedik szankciós csomagról szólva Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarország sosem támogatta a szankciókat, és sikerült is elérnünk mentesítéseket.
– Általában nem tartjuk jó európai politikának a szankciók politikáját, ha pedig meghozzák ezeket a döntéseket, ahhoz mindig ragaszkodnunk kell, hogy ránk nézve valamilyen kivételes szabályt kialkudjunk, éppen ezért a legpusztítóbb hatások alól mindig sikerült mentesítést kiharcolnunk
– hívta fel a figyelmet a kormányfő. Mint mondta, a konzultáció is ezért fontos, mert kemény harcokat vívunk az EU-ban, és nagyon fontos, hogy a mindenkori magyar kormány maga mögött tudhassa a magyar emberek támogatását. Amit a magyar kormány mond, azt az egész magyar nemzet így gondolja – véli a miniszterelnök, aki szerint nagy csaták árán, de el fogja érni, hogy ha lesz kilencedik szankciós csomag például az atomenergia kérdésében, mentesítést nyerjünk.