Hadházy Ákos Bécsben vett lakást, Gyurcsány Ferenc 631 milliós lakásvásárlási előlegről és foglalóról számolt be

Hadházy Ákos felerészben tulajdonos egy bécsi lakásban, az állatklinikáról nem nyilatkozott, Gyurcsány Ferenc tartozása nőtt, Dobrev Kláráról semmit nem tudni.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 02. 01. 8:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint arról a Magyar Nemzet beszámolt, valamennyi országgyűlési és nemzetiségi képviselő, nemzetiségi szószóló eleget tett a kötelezettségének, és január 31-ig leadta a vagyonnyilatkozatát, amelyeket meg lehet tekinteni az Országgyűlés honlapján. A pártelnökök, állami vezetők és miniszterek mellett a legismertebb ellenzéki politikusok dokumentumait is ismertetjük.

Gyurcsány Ferenc

Tavaly több száz millió forinttal nőtt Gyurcsány Ferenc tartozása, azonban egy 631 milliós lakásvásárlási előleg és foglaló is látható a politikus vagyonnyilatkozatában, amely fél évvel ezelőtt még 441 millió volt. A Demokratikus Koalíció (DK) elnökének nevén továbbra is egy pápai lakás és a kötcsei birtok van. Értékpapírban tavaly májusban közel 590 millió forintja volt árfolyamértéken, ez 2022 végére 461 millió forintra apadt. Mintegy 447 millió forintot szerepeltetett lakásvásárlási foglaló és előleg címén, ez majdnem 632 millió forintra nőtt. A korábbi 42 milliós adott kölcsön – ebből 25 millió forint a DK-nak ment – már csak 13 millió. Bankhitele hatvanmillió forintról 59 millióra apadt, értékpapír-fedezetű hitele viszont 275 millióról 293 millió fölé ugrott. Utóbbit Dobrev Klárával, a feleségével közösen vette fel. 

Érdekes lenne egyébként látni Dobrev Klára bevallását is, hogy az ő nevén milyen vagyonelemek vannak, ez azonban nem nyilvános.

Gyurcsány Ferenc a megelőző jövedelemnyilatkozatában szerepelteti az Altus Portfólió Kft.-t mint amitől eseti jelleggel bruttó 7,6 millió forint bevételre tett szert. A cég száz százaléka Gyurcsány Ferencé. Ezúttal mindössze annyi látszik, hogy a társaságtól havi bruttó egy- és ötmillió forint közötti összeg érkezik be hozzá. 

Gyurcsány Ferenc és Hadházy Ákos

Hadházy Ákos

Hadházy Ákos – a baloldali sajtó szerint – szekszárdi háza és a fácánkerti szőlője mellé tavaly 

vásárolt egy harminc négyzetméteres lakást Bécsben. 

Az ingatlannak felerészben tulajdonosa. Bár ilyesmire nincs külön rovat a politikusi vagyonnyilatkozatokban, a dokumentum végére mégis odaírta kézzel, hogy magyar magánszemélyektől 16,8 millió forintot kapott, amikor adománygyűjtő kampányt indított, mert egy ideig nem kapta meg a képviselői fizetését, miután csak később tette le az esküjét. 

Az Origó kiszúrta, hogy a képviselő állatklinikájának bevétele nincs feltüntetve a vagyonnyilatkozatban. Pedig a Hadházy-Vet Kft. a portál szerint  hetvenmilliós bevételt hozott. Míg 2020-ban semmilyen megtakarítása nem volt a szélsőbaloldali politikusnak, addig 2021-ben már 6,3 millió forintja lett államkötvényben. 2022-re azonban minden megtakarítása eltűnt. Sőt Hadházy még 2017-ben lízingelt egy Skoda Kodiaqot, valamint 2015-ben vásárolt egy Trabant kombit. 2020-ban pedig vásárolt magának egy Volkswagen Caddyt. Ezek az autók azonban eltűntek a friss vagyonnyilatkozatából. Mindezek mellett a tartozása 16,1 millió forintra nőtt egy bankkal szemben, míg egy magánszemélynek 3,9 millió forinttal tartozik.

Ajjaj! A vagyonnyilatkozatok alapján úgy tűnik, mintha gazdagabb lennék a legtöbb képviselőnél… Úgy látszik, jobban megérte 18 évig állatorvosként dolgozni, mint a parlamentben ülni! 

– írta Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos. A képviselő a sajtónak azt üzente: „Tanulják meg végre, mi a különbség egy cég bevétele és nyeresége közt, illetve hogy mi az az osztalék!” A bécsi lakással kapcsolatban azt írta, neki nincs veje, aki szállodákat vesz helyette Ausztriában. „Persze tudtam, hogy a propaganda össze akarja majd keverni a szezont a fazonnal, de ez a lakás a korábbi házam eladásából, illetve hitelből van, és ahogyan említettem, 18 évig dolgoztam állatorvosként. Mindenesetre megnyugtatom az aggódó propagandistákat, a lakást befektetésnek vettem, nem szándékozom elhagyni az országot!” – írta a képviselő. 

Jakab Péter

A Parlament honlapja alapján Jakab Péter csupán annyit tett, hogy január 11-én üresen aláírta a dokumentumot. Hogy mindenét elveszítette-e az exjobbikos politikus, ennyiből nehéz lenne megállapítani, ám az tény: az előző vagyonnyilatkozatában beszámolt arról, hogy közös háztartásban él feleségével és gyermekeivel, a legújabb dokumentumban pedig csupán a gyermekeiről tesz említést, igaz, 2021-ben bevallott egy 106 négyzetméteres miskolci lakást is. 

 

Kálmán Olga hisz a készpénz erejében 

A havonta 1 974 600 forintot kereső DK-s Kálmán Olga a vagyonnyilatkozata alapján nem rendelkezik ingatlannal, egy 2012-ben megszerzett Volkswagennel viszont igen. Állampapírban húsz-, befektetési alapban harmincmilliónyi megtakarítása van, 

készpénzben pedig 15 millió forint áll rendelkezésére. 

A korábbi televíziós műsorvezető nem csupán képviselőként, hanem a fővárosi önkormányzat főtanácsadójaként is fizetést kap, a Hiteles Tájékoztatásért Alapítványban betöltött kuratóriumi tagságért viszont nem.
 

 

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.