– Angliában és Walesben 17-szeresére emelkedett a nemátalakításra vágyó tinédzserek száma.
– Az USA-ban több mint 42 ezer gyermeket és tinédzsert diagnosztizáltak genderdiszfóriával 2021-ben, ami háromszoros növekedés 2017 óta.
– Egy 2020-as finn tanulmány azt állapította meg, hogy a gyermekeken végzett nemátalakítás kísérletezésnek minősül.
– A tengerentúlon nem mennek ritkaságszámba a 18 éven aluliakon végzett nemátalakító sebészeti beavatkozások, mint amilyen például a melleltávolítás. Később sokan úgy érzik, hogy megcsonkították őket.
– Bár szinte az egész nyugati világban az úgynevezett holland protokoll szerint kezelik a nemátalakítást igénylő kamaszokat, számos friss kutatás azt állapította meg, hogy az ártalmatlannak tűnő első lépcsők is rendkívüli kockázatokat hordoznak a fiatalok jóllétére.
– A pubertásgátlók használatát gyermekek esetében jellemzően nem hagyták jóvá a különböző nemzeti szabályozóhatóságok.
– Egyes országokban a pubertásgátlóként használt szerekkel végzik a szexuális bűnözők kémiai kasztrálását.
– A blokkolóval kezelt amerikai kamaszok 98 százaléka dönt úgy, hogy továbblép a következő fázisba, amelyben ellenkező nemű nemi hormonokat kapnak.
– Az ellenkező nemű nemi hormonok beadása is maradandó változásokat okoz. Például a tesztoszterontól véglegesen megváltozik a nők arccsontszerkezete.
– Az Economist szerint tipikus az általuk idézett egyik női páciens esete, aki egy mindössze 15 perces beszélgetés után már tesztoszteronkezelést kapott.
– Valós kockázat, hogy homofób szülők arra ösztökélik a saját nemükhöz vonzódó gyermekeiket, hogy a homoszexualitásuk vállalása helyett inkább lépjenek a nemváltás útjára.
Amíg egyre több gyermeket kezelnek a világban a nemátalakítást előkészítő terápiával, addig egyre több aggály fogalmazódik meg azzal az eljárásmóddal kapcsolatban, amely alapján sok országban végzik ezeket a beavatkozásokat – számolt be róla a The Economist. Mint írták, az úgynevezett holland protokoll hatékonyságáról szóló korábbi tanulmányokról is kiderült, hogy a tudományosság alapvető kritériumait megkerülve bagatellizálták a súlyos beavatkozások hatásait és következményeit.