Kiemelt készültségben a pápalátogatás alatt a TEK, a rendőrség és a titkosszolgálatok

Jelenleg is zajlanak Ferenc pápa budapesti látogatásának biztonsági előkészületei. A látogatás tervezett helyszínein, az oda vezető utakon, sőt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről a Szent István-bazilikához vezető három lehetséges úton még a csatornafedeleket is lehegesztik és a kandelábereket is ellenőrzik.

2023. 04. 24. 5:18
TEK - HM közös terrorelhárítási gyakorlat Szolnok, honvédelem, katona, terror Fotó: KURUCZ ÁRPÁD
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pápalátogatás valamennyi helyszínén, az oda vezető utak mentén valamennyi csatornahálózatot átvizsgálják – részben már át is vizsgálták – robbanóanyag, fegyverek után kutatva. Az április 28–30. között apostoli út által érintett közterületek alatti csatornaszakaszokon bombakereső robotokat használnak, de ahova ember is befér, ott személyesen is ellenőriznek, elsősorban a Terrorelhárítási Központ (TEK) tűzszerészei – tudta meg a Magyar Nemzet. 

A csatornázási művek szakemberei a csatornafedelek lehegesztésén kívül egyes csatornaszakaszokat a föld alatt is lezárnak, a lezárt pontokat pedig a hatóságok folyamatosan figyelik.

PUTYIN, Vlagyimir
Fokozott biztonsági intézkedésként hegesztik le a csatornafedeleket az érintett útvonalakon. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Azt, hogy Ferenc pápa autókonvoja melyik útvonalon fog beérkezni a belvárosba pénteken, illetve melyik útvonalon távozik majd vasárnap, még nem lehet tudni. Általánosságban elmondható, hogy legalább három útvonalat jelölnek ki erre, és valóban az utolsó pillanatban, a szentatya repülőgépének landolása után dől el, hogy végül melyiket fogja használni a szigorúan biztosított gépjárműkonvoj.

A csatornák mellett az érintett útvonalak mentén található kandelábereket, illetve közlekedési lámpákat tartó oszlopokat szintén ellenőrzik, mivel üregesek. Ugyancsak biztonsági ellenőrzésen esnek át a pápalátogatással érintett területeken lakók, a környező házak, épületek is. Várható, hogy egyes utakat, sőt városrészeket lezárnak majd egy adott időszakban, amikor nem léphet be senki és ki sem jöhetnek onnan, még az ott lakókat is megkérik arra, hogy maradjanak a lakásukban.

A látogatás teljes időszaka alatt mesterlövészek dolgoznak majd, ahogy a rendőrség légi rendészete is jelen lesz, és a helikoptereket is gyakrabban lehet majd látni. Mindemellett drónok hada figyeli az érintett térségeket. A belváros és a kiemelt helyszínek, így a bazilika vagy a Kossuth tér felett egyébként is repülési tilalom van érvényben, drónt sem lehet röptetni. A rendőrség ezúttal is földre kényszerít vagy megsemmisít minden idegen drónt.

A pápalátogatás tömeghelyszíneit, mint például a Kossuth teret, illetve a bazilika előtti Szent István teret csak többszöri átvizsgálás után lehet majd megközelíteni.

A katolikus egyházfő a világ legveszélyeztetettebb vezetői közé tartozik. Köztudott, a világon valamennyi vezető politikust szigorúan őrzi az ország titkosszolgálata. Közülük azonban négyen a világot befolyásoló hatalmuk miatt külön kategóriába tartoznak. Az amerikai és az orosz elnök, az izraeli miniszterelnök, valamint a pápa a világ legveszélyeztetettebb csúcsvezetői, esetükben jóval nagyobb a biztonsági kockázat.

Ferenc pápát a külföldi útjain a helyi hatóságokkal és titkosszolgálatokkal együttműködő Svájci Gárda elit egysége védi Domenico Giani, a vatikáni rendőrség és biztonsági szolgálat főfelügyelője vezetésével. A Svájci Gárda egyébként századnyi egység, mellettük a vatikáni rendőrség 140 tagja, köztük húsz terrorelhárító védi őszentségét és a Vatikánt.

A vatikáni titkosszolgálat létszáma titkos, ám természetesen ők is részt vesznek Ferenc pápa külföldi útjainak biztosításában.

A pápa jelenleg is kap fenyegetéseket elsősorban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől, védelme kiemelt érdeke a Vatikánnak, illetve az egész katolikus világnak, így hazánknak is.

Borítókép: A Terrorelhárítási Központra óriási feladat hárul a pápalátogatás biztosításában. (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.