Nem a vendéglősöket kell elüldözni az aluljárókból
Az urbanista szerint tiltás helyett a vendéglátósok ellenőrzésére és a közművek felújítására lenne szükség.
Az urbanista szerint tiltás helyett a vendéglátósok ellenőrzésére és a közművek felújítására lenne szükség.

Egy évtized alatt 72,3 százalékról 83,5 százalékra nőtt a hálózatba bekapcsolt magyar lakások aránya.

Ferenc pápa kiemelt célpontja lehet a terroristáknak, ezért az óriási készültség.

Elfogták azt a férfit, aki a bajai szennyvízcsatorna-hálózatba engedett bele nagyobb mennyiségű ismeretlen folyadékot – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu honlapon.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utasokat pótlóbusszal, motorvonattal szállítják.

Elfogatóparancsot adtak ki a gyanúsított ellen, ha ön látta, jelentse a rendőrségen!

A háború mögött komoly anyagi érdekek állnak, emlékeztetett a kormányfő.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Budapest mellett számos városban szervez különböző akciókat.

Benin fegyveres erőinek egy csoportja az alkotmány felfüggesztését, minden állami intézmény feloszlatását és a pártpolitikai tevékenység betiltását jelentette be.

Rácz András „Oroszország-szakértő” elsősorban Ukrajnában rendelkezik jó kapcsolatokkal – hívta fel a figyelmet az Ellenpont.

A nyugalmazott altábornagy szerint a háború békés lezárása az utolsó tíz méteren jár.

It is no surprise that, according to the latest polls, Viktor Orban and Fidesz are experiencing a further increase in support.

Győzelem esetén a Fradi egyedül állhatna a tabella élén.

Szombaton hajnalban csupán 8,4 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.