Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég az ország legnagyobb részén, de délután a Tiszántúlon, illetve északnyugaton szakadozottá, gomolyossá válik a felhőzet – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
Eső, zápor elsősorban az ország északnyugati felében valószínű továbbra is, majd délután már másutt is kialakulhatnak záporos gócok. Néhol, főleg az Alföldön, a Dunántúl keleti, délkeleti részén a záporok mellett néhol zivatar is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél nagy területen megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti harmadban megerősödik, olykor viharossá is fokozódhat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan borult részeken 14, 20, míg az Alföld legnagyobb részén 20 és 24 fok között alakul.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)