A 3-as számú főút 71-es kilométerénél – Hort közelében – május 12-én 16 óra 30 perc körül két személyautó összeütközött. A balesetben több személy orvosi ellátást igénylő sérülést szenvedett. A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek. Kerülni Csány irányába vagy az M3-as autópályán lehet.
Teljesen lezárták az utat Hort közelében
Kerülni Csány irányába vagy az M3-as autópályán lehet.

Borítókép: illusztráció (forrás: Shutterstock)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kétszer kellett újraéleszteni egy kislányt a Városligetben
Az egyenruhásoknak köszönheti életét, kétszer is.

Négyfős társaság mászott fel a Nyugati pályaudvar tetejére, reagált a MÁV a történtekre
Hajmeresztő, amit műveltek!

Győrfi Pál szerint különösen veszélyes szilveszter közeleg, de jó hírt is közölt
Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.

„A segítséget oda visszük, ahol a legnagyobb szükség van rá” – Kárpátalján segít a Fidelitas Angyalszárny
A Fidelitas fiataljai kézzelfogható segítséget visznek a határon túlra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kétszer kellett újraéleszteni egy kislányt a Városligetben
Az egyenruhásoknak köszönheti életét, kétszer is.

Négyfős társaság mászott fel a Nyugati pályaudvar tetejére, reagált a MÁV a történtekre
Hajmeresztő, amit műveltek!

Győrfi Pál szerint különösen veszélyes szilveszter közeleg, de jó hírt is közölt
Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.

„A segítséget oda visszük, ahol a legnagyobb szükség van rá” – Kárpátalján segít a Fidelitas Angyalszárny
A Fidelitas fiataljai kézzelfogható segítséget visznek a határon túlra.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!