A magyar baloldali képviselőkre utalva azt mondta, nem érti, hogyan lehet hazafias álláspont az, hogy a magyar emberek, vállalkozások ne jussanak hozzá a jog szerint nekik járó pénzhez. Hozzátette, azt sem érti, miért nem támogatható cél a baloldal számára, hogy Magyarország 2030-ra az unió öt legélhetőbb tagországainak egyikévé válhasson.
A kormány célja az Európai Uniós pénzek felhasználásával, hogy olyan országgá váljon, ahol jól és szépen lehet élni, ahol gyarapodik minden vállalkozás, gyarapodik minden magyar ember, és elérjük az Európai Unió legmagasabb fejlettségi szintjét. Értehetetlen, hogy ezen mit nem támogat a baloldal
− mondta. Szerinte ennek az lehet a magyarázata, hogy külföldről rendelték a zenét, és ennek megfelelően ilyen kottából játszik a baloldal, egyértelműen nem a magyar érdekeknek megfelelően, hanem a magyar érdekek ellen. Latorcai Csaba a kormány területfejlesztési céljainak két alapvető irányát említette:
városban vagy kistelepüléseken élni ne életminőségek közötti választás, hanem életstílus melletti döntés eredménye legyen. Ez azt jelenti, hogy a közszolgáltatások mindenütt egyformán elérhetők kell, hogy legyenek.
Ehhez – mondta – fel kell tárni az adott régiók rejtett tartalékait, mik azok, amik a versenyképesség fejlődéséhez hozzájárulnak, a kormány feladata pedig elősegíteni azt, hogy erre a versenyelőnyre valóban szert tudjanak tenni. Akár település és település között vagy nemzetközi szinten is; így Budapest versenytársává válhat Bécsnek vagy Prágának – tette hozzá az államtitkár.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!