Durván kiakadt a baloldalra az ellenzéki színművész

Nagy Zsolt majdnem elaludt a tegnapi SzázSzó rendezvény egyik panelbeszélgetésén.

2023. 09. 10. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Két órája nem történik más, mint hogy dagasztjuk a sz…rt” – vélekedett Nagy Zsolt a tegnapi SzázSzó nevű rendezvényen. A színművészhez közölte, hogy majdnem elaludt, amikor Kaiser Ferenc egyetemi docens, Oszkó Péter és Andor László volt uniós biztos értekezett Magyarország geopolitikai helyzetéről és a nemzeti szuverenitásról.

A Mandiner írta meg, hogy a közönségnek tetszett a színész szókimondása, ugyanis megtapsolták. Nagy Zsolt azt állította, hogy szégyelli magát a folyamatos pofázás miatt, miközben valójában pont azokon az eseményeken nincs ott az ellenzék értelmisége, amik igazán számítanak, jelesül a diákok és a tanárok mellett. Saját szerepéről úgy fogalmazott, „köröm alatti kosznak” érzi magát.

A rendezvényen számos mostani vagy expolitikus, többek között Niedermüller Péter, Márki-Zay Péter, Kuncze Gábor és Bod Péter Ákos is megjelent. Azonban a beszámolók szerint érdeklődők kevesen voltak az eseményen, Oszkó Péterék panelbeszélgetésén pedig nem csak Nagy Zsolt unatkozott, mivel akkor egyre többen mentek hátra a bárpulthoz és egyre többen kezdtek egyre hangosabban beszélgetni hátul.

Ahogy azt lapunk megírta, az MSZP-t elhagyó, ma már független EP-képviselő Ujhelyi István volt az első, aki bejelentette, újjáélesztené az egykori szárszói találkozók hagyományát, mondván, az „igencsak ráférne a közéletre”. 

Emlékezetes, Farkasházy Tivadar és családja harminc éve, 1993-ban balatonszárszói nyaralójukban rendezték meg az első szárszói találkozót. A rendezvényen egy nagyobb szünettől eltekintve egészen 2016-ig minden évben a család kertjében jöhettek össze a magyar politikai, gazdasági, tudományos és művészeti élet képviselői, hogy az ország aktuális ügyeiről vitatkozzanak.

Az elmúlt napokban a Farkasházy és Ujhelyi között zajló, egymást meghazudtoló, feszült levélváltások és elhatárolódások közepette újraélesztett találkozó helyszíne végül a Balaton-part helyett Budapesten, a Margitszigeten volt, a zártkörű összejövetel nevét is SzázSzó találkozóra változtatták. A szervezők szerint „ugyanazt és ugyanúgy bizonyosan nem lehet azonnal létrehozni, de civil és közéleti bázison mi most kísérletet teszünk a folytatásra”. 

A jelek szerint nem sikerült túl fényesre a kísérlet. 

Borítókép: A SzázSzó rendezvény résztvevői a Margitszigeten (Forrás: Facebook)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.