Emelkedő pedagógusbérek
Az Országgyűlés július 4-én elfogadta a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt, amely alaposan átírja a köznevelésben dolgozók munkajogi helyzetét, valamint a szakszervezetek és az oktatási intézmények működését. Bár a jogváltás csak 2024. január 1-jén történik meg, az erről szóló tájékoztatást 2023. szeptember 15-ig kapják meg az érintettek, akik a jogviszonyváltás el nem fogadásáról 2023. szeptember 15. és 2023. szeptember 29. napja között nyilatkozhatnak.
A jogváltással a pedagógusok alapszabadsága 46 napról 50 napra emelkedik, ebből az igazgató 15 nappal rendelkezhet.
Amennyiben az állami fenntartású köznevelési intézmény működése bármely okból nem biztosítható, az új ellátási helyen a napi munkaidő 8 óráról legfeljebb 12 órára, a heti munkaidő legfeljebb 48 órára emelhető. Ezzel együtt a pedagógusok esetében megszűnik a rendkívüli munkaidő és az azért járó, munka törvénykönyve szerinti díjazás.
A törvény szerint a tanár átvezényelhető, annyi kitétellel, hogy erre csak az adott járáson belül van lehetőség, és meghatározott élethelyzetben a pedagógus hozzájárulása is kell hozzá. Visszatér a fegyelmi eljárás, az érintett pedagógus ennek értelmében kaphat megrovást, akár hat hónapon át tartó húszszázalékos bércsökkentést, de a vezetői megbízását is visszavonhatják, amellett, hogy el is bocsáthatják.
A felső kategóriákban akár másfél millió forintot is kereshetnek majd egyes tanárok havonta a munkáltatók szakmai kritériumok alapján elvégzett mérlegelése szerint.
A Pedagógus I. kategóriában 410 ezer forinttól 1,065 millió forintig, Pedagógus II. esetén 430 ezer forinttól 1,135 millió forintig terjedhet a fizetés mértéke, egy mesterpedagógus ugyanakkor 520 ezer forinttól 1,365 millió forintig, egy kutatótanár pedig 640 ezer forinttól 1,47 millió forintig terjedő mértékben kaphat illetményt.