A Vizafogón élők nagy örömére, hosszú és fárasztó építkezés után a 2010-es évek elején adták át a Révész utcai rendelőt. Akkor az épület a nulláról épült, az előtte lévő épületet ugyanis elbontották és helyére egy kor minden igényének megfelelő, esztétikus és modern épületegyüttes került. Ha az ember mai napig ránéz a gyermek- és felnőtt rendelőre, valamint a mellette lévő gyógyszertárra, nem tűnik lelakottnak az épület, továbbra is egy modern épületről van szó, ezért sem értik a XIII. kerületiek, miért kell megint bő egy évre nélkülözniük – olvasható a Mandiner cikkében.
A polgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy ebben a hónapban nyithat meg a teljesen felújított Göncöl utcai rendelő, ahol a kivitelezés tavaly januárban indult. Tóth József bejelentése alapján ide kell járniuk azoknak, akik eddig a Révész utcában látogatták házi orvosukat.
A Révész utcai gyermek és felnőtt háziorvosi rendelőben teljes gépészeti felújítást tervezünk
– jelentette be az MSZP-s politikus.
Kis távolság egy egészséges embernek, nagy egy betegnek
A Vizafogó lakótelepen élők körében nagy zúgolódást váltott ki a Révész utcai orvosi rendelő felújításának a híre, többen arra panaszkodtak, hogy betegen sokkal nehezebb lesz megközelíteniük a Göncöl utcát, mint a Révészt. Két hét múlva, azaz szeptember 18-tól azonban a kerület másik végébe, négy kilométerrel arrébb kell már járni, ha látni szeretnék az orvosaikat. A kerület bejelentése alapján nyolc körzet költözik át a Göncöl utcai rendelőbe szeptember 15-én, pénteken, mely napon a rendelés szünetel.
A tájékoztatása szerint tömegközlekedéssel három útvonalon is el lehet jutni a Göncöl utcai rendelőhöz:
- az egyik megoldás az M3-as metró igénybevétele a Gyöngyösi utcáig (a Duna Plázáig), majd onnan tovább egy megállót a 105-ös vagy a 210-es busszal kell utazni egy állomás erejéig, a Cziffra György parkig;
- a másik megoldás a 15-ös busz használata, ezzel a Gyöngyösi utcai végállomásig (tehát a Duna Plázáig) kell menni, onnan pedig az említett két busz valamelyikére kell felszállni, és egy megállót menni a Cziffra György parkig;
- lehetőség még a 14-es villamos is, amivel a Fiastyúk utcáig kell utazni, onnan pedig a 105-ös vagy a 210-es busz visz el a Cziffra György Parkig.
Bár több időt igényel eljutni orvoshoz, az egészségügyi ellátás színvonala változatlan lesz a vizafogóiak számára
– áll a kerület közleményében.