Mint mondta, Magyarországon él Európa egyik legnagyobb létszámú zsidó közössége, a magyar államnak meg kell védeni őket. – Azt nem lehet megengedni, hogy a magyar állampolgárok veszélyben érezzék magukat. Ezt meg kell akadályozni – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Magyarországon nem lesz terrorpárti tüntetés
Pénteken délutánra a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületéhez demonstrációt hirdettek a Hamász mellett. A palesztin–izraeli háború kitörése óta Európa-szerte szerveznek tüntetést palesztin csoportok, de Budapesten eddig még nem tüntettek. Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában leszögezte: nem lesz terrorpárti tüntetés Magyarországon. A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a betiltott gyűlésen történő részvétel szankciót von maga után.

A rendőrség megtiltotta a gyűlést
A Budapesti Rendőr-főkapitányság megtiltotta a főváros területére péntekre bejelentett gyűlés megtartását. Egy magánszemély jelentette be, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet között folyó fegyveres harc kapcsán Budapest II. kerületében gyűlést kíván tartani.
A gyűlés illeszkedik a Hamász felhívásához, amely erre a napra a „harag kimutatására” szólítja fel híveit az egész világon.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a gyülekezési jogról szóló törvény vonatkozó bekezdése alapján tiltotta meg a gyűlés megtartását, mert az közvetlenül veszélyeztetné a közbiztonságot és a közrendet. A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy a betiltott gyűlésen történő részvétel szankciót von maga után.
További Belföld híreink
Szombaton is tüntettek volna
Szombatra is gyűlést jelentettek be Budapesten, de Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Egy magánszemély jelentette be, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti háború kapcsán október 14-én az V. kerületben gyűlést szeretne tartani, amely kapcsolódik a Hamász felhívásához.
A rendőrség a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény 13. § 1. bekezdése alapján megtiltotta a gyűlést, mert az a közbékét és a jelenlévők biztonságát is veszélyeztetné.
Borítókép: A Hezbollah támogatói Teheránban (Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!