Sorsdöntő választás jön Lengyelországban, üzentek a magyar civilek is

A föderalista Európának a lengyel választásokon történő elutasítása mellett szólalt fel a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány.

Forrás: MTI2023. 10. 12. 15:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A CÖKA szerint a lengyel választópolgárok a most következő országgyűlési választásokon új történelmi szakaszt nyithatnak, ha ismét a PiS-re és az általa alakított kormányra szavaznak, egyúttal megerősíthetik a V4-ek együttműködését.

Támogatunk benneteket, lengyel testvéreink, harcostársak vagyunk! Nem engedhetünk a brüsszeli neoliberális birodalmi elképzeléseknek, a sztaniolpapírba csomagolt föderalista állam létrejöttének

– fogalmaztak. 

Felszólították a hazájukat szerető polgárokat, hogy ne üljenek fel az ellenzéki erők mézes-mázos hazugságainak. A lengyel és magyar tudja, hogy az Európai Uniót ideje reformálni – zárta közleményét a CÖKA.

A civil szervezet megjegyezte: nyílt levelüket eljuttatták a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségére.

Borítókép: Csizmadia László, a CÖF–CÖKA kuratóriumának elnöke és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF–CÖKA szóvivője (Fotó: Magyar Nemzet)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.