Ez lesz minden idők legnagyobb békemenete
Jubileumi számhoz érkezett a civil kezdeményezés.
Jubileumi számhoz érkezett a civil kezdeményezés.
Az elmúlt öt évben a tagországok polgárait semmibe vevő, imperialista típusú elnyomás bontakozott ki a CÖF–CÖKA elnöke szerint.
Egyetértett az illetékes uniós bizottság a CÖF–CÖKA petíciójával, melyben a nyugati és a keleti országokban forgalmazott áruk kettős minőségét kifogásolták.
A föderalista Európának a lengyel választásokon történő elutasítása mellett szólalt fel a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány.
A brüsszeli „saját demokrácia” ellen is tiltakozik az október 23-i békemenet, amelyet a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervez.
Az idei 7,7 milliárd forintról jövőre 9,2 milliárd forintra nő a civil szervezetek közvetlen költségvetési támogatása – jelentette be tegnap a Miniszterelnökség civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Az EuCET az erkölcsi talapzat megerősítése révén kívánja visszairányítani az EU-t az alapítók eredeti elképzeléseihez, és meg kívánja gátolni „a káros föderalista, szuperföderalista” törekvéseket.
A klasszikus nyugati civilizáció alkonyát ma már csak a balti, kelet-közép európai és nyugat-balkáni országok összefogása akadályozhatja meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Világszinten is egyedülálló dobásra készül új tárlatával a Magyar Zene Háza.
A Tisza Párt szakértője bebizonyította, hogy a felelős politizálás nem a terepe.
A bevándorlásellenes párt egyre népszerűbb Németországban.
Az intézmény cáfolta az ellenzéki oldalról terjesztett álhíreket.
A klubfutball csúcsáról a mélybe zuhant David Coote.
Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője szerint a két politikus jobban hasonlít, mint előre gondolnánk.
Pazar bandákat hoznak magukkal.
A klubfutball csúcsáról a mélybe zuhant David Coote.
Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője szerint a két politikus jobban hasonlít, mint előre gondolnánk.
Pazar bandákat hoznak magukkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.