Ítélet: börtönbe került a tízéves gyereket molesztáló férfi

Kólával és pénzzel csalta el a kisfiút.

2023. 12. 14. 9:25
bíró, kalapács, ítélet Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szexuális erőszak bűntette miatt ítélte el az Esztergomi Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly nyáron egy kisfiút molesztált. A vádirat szerint a férfi 2022. június 7-én egy dorogi üzletnél találkozott a tízéves gyerekkel, akinek vett egy kólát és adott ezer forintot, hogy vegyen magának valamit az üzletben, majd további 3500 forintot adott neki, hogy elnyerje a bizalmát.

A Kemma.hu összefoglalója szerint ezután a férfi javaslatára egy épület mögötti fás területre mentek, ahol az elkövető pólón keresztül simogatni kezdte a gyermek testét, magához húzta, megölelte, megpróbálta megcsókolni, puszikat adott neki, megfogta a fenekét.

A sértett egy ideig ezt tűrte, mert megijedt a férfitól, ezután kivonta magát az ölelésből, hátrább lépett. Egy tanú figyelemmel kísérte a férfi cselekményét, a történtekről értesítette a rendőrséget, akik el is fogták az elkövetőt.

A férfit a bíróság öt év hat hónap börtönbüntetésre, hat év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi befolyási viszonyban áll. 

Az ítélet nem jogerős, az ügyész a vádlott terhére, hosszabb tartamú fegyházbüntetésre elítélés érdekében jelentett be fellebbezést, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A bíróság a vádlott letartóztatását az ítélet kihirdetését követően fenntartotta.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.