– Szilveszterkor mindenki sokkal többet enged meg magának, mint egy hagyományos napon – mutatott rá lapunknak Zacher Gábor. A toxikológus megjegyezte: ez alatt egyeseknél az alkohol- és a kábítószerfogyasztásra, a bódult állapotban való gépjárművezetésre és esetenként a szexre kell gondolni.
A buli ne arról szóljon, hogy valaki már este 11-kor fetreng és teljesen kiütötte magát, aztán én köszönök neki reggel
– hangsúlyozta, majd hozzátette: azt ajánlom mindenkinek, mérsékelten fogyasszon alkoholt, „két-három sört, a pezsgőt pedig ne keverje”. – A szilvesztert sokan különlegesnek tartják, menjenek is bulizni az emberek, merjék magukat jól érezni, viszont ebbe bele kell építeni egy keretrendszert, amit be kell tartani – mondta.
A drogokkal kapcsolatban a szakember figyelmeztetett: a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) jelenleg 900 szert monitoroz. Zacher Gábor hangsúlyozta:
ez a mennyiség a szakma számára is követhetetlen, nemhogy a használók számára.
Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a szerek jelentős részt az utcai nevükön vannak kint a forgalomban. A szakérő példaként megemlítette a „kristály” nevű dizájner drogot, amelyből legalább negyvenféle létezik. Ráadásul nem tudja az illető, hogy pontosan mi a hatóanyag, és hány féle összetevőt raktak bele.
A szakorvos elmondása szerint ugyanez vonatkozik az úgynevezett „biofűre”is, amely egy szintetikus marihuána-származék és több mint százhúszfélét lehet belőle megkülönböztetni. Ezek por formájában jönnek be az országba, majd feloldják acetonban, amit vagy dohányra, vagy orvosi zsályára permeteznek rá. Ráadásul a kiterített növényre nem tudják egyenletesen rászórni a vegyszert, emiatt az abból eladott cigaretták erőssége is különbözik – magyarázta a szakorvos. Hozzátette: erről szól napjaink szerhasználata.
Zacher Gábor úgy vélekedett, Magyarországon sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a megelőzésre és a felvilágosításra, mint például a fedett rendőrségi nyomozásokra. Rámutatott:
Magyarországon évente körülbelül nyolcezer rendőrségi ügy van, de van 40 millió droghasználat.
Zacher Gábor szerint ezek a számok jól szemléltetik a magyar helyzetet. Ellenpéldaként megemlítette Szingapúrt, ugyanis aki kábítószert csempészik át az ország határán, arra halálbüntetés vár.
Ott nem három évig tart egy ügy, hanem egy hét alatt lezsírozzák, és a csávó megy a lecsóba.
– jegyezte meg.