Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben Magyarország az Európai Unió határait is védi, a határkerítésre egyáltalán nem kaptak pénzügyi támogatást Brüsszelből, a kormány ezért is fontosnak tartja, hogy hangja máshová is eljusson.
Valójában annál is súlyosabb a helyzet, mint hogy nem adnak pénzt a határkerítésre, ugyanis amennyiben véglegesítik az új migrációs csomagot, akkor életbe lép a migránsok elosztása Európában, sőt az új eljárások alapján már a menekültügyi eljárások vége előtt be kellene engedni a migránsokat
– mondta, hozzátéve:
ugyanazok a külföldről támogatott aktivistacsoportok támogatják az új migrációs paktumot, akik a magyar kormányt támadják azért, mert külföldön is hallatja hangját.
Úgy tesznek, mintha elesett menekültek érkeznének Magyarország határaihoz, ám éppen a kormány által bemutatott videók igazolják azt, hogy terroristagyanús emberek jönnek, egyre többször fegyverekkel – mutatott rá az államtitkár. Ilyen körülmények között ne várja el senki, hogy csendben maradjunk – mondta Dömötör Csaba. Hozzátette: ezután is el fogják mondani, hogy Magyarország kettőzött erővel védi a határait.
Ha továbbra is százezrek érkeznek ellenőrizetlenül, annak súlyos biztonsági, gazdasági és társadalmi következményei lesznek
– hívta fel a figyelmet az államtitkár.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!