Erős történelmi alapokon nyugszik a „Lengyel, magyar két jó barát…” kezdetű mondás – derült ki a Kontextus videójából. Mitrovits Miklós történész, az NKE Közép-Európai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, az ezer év történelmét taglaló műsorban arról beszélt, hogy mennyire közös „becsípődése” mindkét nemzetnek a függetlenség, vagy hogy miért volt „mosolyszünet” Kádár János és Wladyslaw Gomulka között. Kiderült az is, miért is állnak ki a lengyelek az ukránok mellett a sötét közös történelmi múlt ellenére, és szóba kerül, hogy Gyurcsány Ferenc annak idején vérig sértette a lengyeleket, olyannyira, hogy nem is került sor sosem kétoldalú miniszterelnöki találkozóra közte és Donald Tusk között.
Néhány dinasztikus háborút leszámítva lényegében nem voltak háborús konfliktusok, területi viszályok a történelmi Lengyelország és Magyarország között
– hangsúlyozta Mitrovits Miklós polonista, történész. Felidézte: Trianon után ugyan egy nagyköveti konferencián a lengyelek kaptak Csehszlovákiától 25 települést Szepes és Árva vármegyéből, ám ez sem hozott ellenségeskedést. Az ott élő magyar nemesség ugyanis szeretett volna Lengyelországhoz tartozni. A lengyelek sem ezt a szerződést, sem a trianonit sosem ratifikálták – hívta fel a figyelmet a történész.
Mindkét nemzet tudatába beépült a szuverenitásért vívott küzdelem fontossága.
Megkockáztatom, hogy annyi szabadságharcot, felkelést, mint a lengyelek vagy a magyarok, egyetlen kelet-európai nép sem indított a történelemben
– mondta Mitrovits Miklós. Ezekben a harcokban hol szavakban, hol tettekben, de a két nemzet nagyon sok esetben támogatta egymást – tette hozzá.
A trianoni béke aláírása után – ami megtiltotta a magyaroknak egyebek mellett a fegyvergyártást is –, Varsó bolsevik ostromakor Teleki Pál utasítására a Weiss Manfréd művekben legyártottak mintegy nyolcvan vagonnyi muníciót, amit a románok engedélyével Erdélyen és Moldován keresztül Varsóba szállítottak – idézte fel a történész.
A lengyelek Kijevig verték a bolsevikokat magyar segítséggel, ezzel megnyerték a háborút. A bolsevikok biztosak voltak benne, hogy augusztus 15-én már nem lesz mivel lőniük a lengyeleknek – és kiderült, hogy van…
– mondta Mitrovits Miklós.
A belügyi kapcsolatok nagyon szorosak voltak, azonban komoly konfliktusforrás volt a Rajk-per – ami még a lengyel belügy számára is meredek volt – illetve az ’56-os magyar forradalom. Nemcsak a lengyel társadalom döntő többsége, de a nemzeti(bb) kommunisták egy része is elképesztő módon szolidáris volt a magyar felkelőkkel:
Kádár János és Wladyslaw Gomulka viszonyát ez mérgezte, Kádár már szinte imádkozott a lengyel kommunistának, hogy jöjjön el Budapestre és mondja ki végre, hogy 1956-ban ellenforradalom volt...
– mondta el a történész a szocializmus időszakát részletesen taglalva.
A rendszerváltás utáni lengyel–magyar kapcsolatokra áttérve Mitrovits Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy
a Gyurcsány-kormány idején különösen rossz volt a két ország viszonya diplomáciai, de legalábbis kormányfői szinten.
Gyurcsány egy sajtónyilatkozatában a balkáni országokhoz hasonlította Lengyelországot, és a lehető legrosszabbakat mondta róla – miközben itthon éppen az őszödi beszéd és az őszi zavargások után a legitimációja nulla volt, az ország pedig romokban állt – világított rá a történész. Hozzátette:
a sértegetések miatt végül nem is került sor Gyurcsány–Tusk kormányfői találkozóra, pedig lett volna rá idő és alkalom is bőven.
Az ukrán háború miatt kihűlt kapcsolatokkal összefüggésben a történész azt mondta:
ez nem a két ország közötti konfliktus, hanem harmadik-negyedik országgal kapcsolatos, eltérő érdekekről van szó.
Mitrovits Miklós elmondása szerint az ukrajnai háború kitörését követő időszakban „nem volt jó magyarnak lenni Lengyelországban: szidták a magyarokat”, de ez már lecsengett. – Talán előbb-utóbb ez a probléma is lekerül a napirendről – zárta a beszélgetést Mitrovits Miklós.
