Feladta magát Európa egyik legkeresettebb bűnözője

A zürichi rendőrség vette őrizetbe.

2024. 03. 19. 8:28
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feladta magát Svájcban az a magyar férfi, aki Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján szerepelt.

A 33 éves férfi és négy kábítószer-kereskedő társa ellen még 2022-ben adott ki körözést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).

A bűnelkövetők 2020-ban és 2021-ben Bács-Kiskun vármegyében előbb Kecelen, majd Kecskemét külterületén mintegy 300 millió forint értékű beruházással hoztak létre egy professzionálisan felszerelt, számítógépes rendszerrel működtetett kábítószer-termesztő üzemet.

A nyomozóknak akkor a bűnszervezet mind a hét tagját sikerült azonosítaniuk. Közülük kettőt rövid időn belül Magyarországon el is fogtak, míg a szökésben lévő öt tag ellen a Debreceni Járásbíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki kábítószer-kereskedelem bűntett miatt.

A banda öt, szökésben lévő tagjából hármat 2023. július 19-én

a KR NNI és a spanyol Guardia Civil közösen fogott el Spanyolországban,

az Alicante tartományi Calp településen. A negyedik körözöttet február 28-án délelőtt fogták el a KR NNI debreceni osztályának nyomozói, miután ügyészi közvetítéssel önként feladta magát.

Az ötödik bandatag, a Svájcban bujkáló 33 éves magyar férfi március 16-án sétált be a zürichi rendőrségre.

A férfi jelenleg átadási őrizetben várja, hogy a svájci rendőrök átadják a magyar hatóságoknak.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.