Mint arról lapunk is beszámolt, tanúk meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a szélsőbaloldali támadás miatt indult büntetőper, miután megszüntették az elsőrendű vádlott, az olasz származású Ilaria Salis letartóztatását. A másodrendű vádlott ügye már másodfokon van, a harmadrendű vádlott pedig nem jelent meg a tárgyaláson, ezért csak Salis ült a vádlottak padján.

Emlékezetes, tavaly februárban egy szélsőbaloldali csoport Magyarországon több embert is megtámadott és komoly sérüléseket okozott az ártatlan járókelőknek. Volt olyan áldozat, akinek a fejét annyira szétverték, hogy huszonöt öltéssel kellett összevarrni. A támadások után a menekülő szélsőbaloldali csoport tagjai közül többeket elfogott a rendőrség.
A csoport legismertebb tagja Ilaria Salis, aki elfogása után sokszor hallatott magáról. A szélsőbaloldali aktivista több nyílt levelet is írt a börtönből, amelyekben folytatta a hergelést. Az egyik első, nagy nyilvánosságot kapott ügy az volt, amikor a fogva tartása körülményeiről panaszkodott, állításai azonban hamisnak bizonyultak. Az ügyészség az elfogott szélsőbaloldali támadókkal szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő kiutasítást indítványozott.

Az ügy kapcsán három tanút hallgattak meg ma a Fővárosi Törvényszéken. Iratok fordítása miatt Magyar György, Salis védőügyvédje azt kérte, hogy halasszák el a mai meghallgatást, amíg le nem fordítják a védekezéshez szükséges dokumentumokat. A védelem kérését a bíróság elutasította, mivel tájékoztatták a vádlottat és a védelmet a mai tárgyalásról, indítványukat csak ma terjesztették elő, a tolmács pedig mindent lefordít nekik.
Kegyetlen volt a támadás
Az első tanú, aki maga a sértett volt, elmondta, hogy 2023. február 10-én Budakesziről indult munkába, a Széll Kálmán térről Gazdagrét végállomásra utazott volna egy busszal. A buszon hátulról egy fiatal szőke nő megkérdezte tőle, hogy megy-e a kitörés túrára, mire ő nemmel felelt, majd leszállt és a postára akart menni.