Egész összeszokott társaság szokott utazni Székesfehérváron az egyik helyi járaton reggelente – kezdi a történetét a Feol egyik olvasója. A szerda reggeli idilli buszozás azonban hatalmas kiabálásba fulladt. Történt ugyanis, hogy miután egy anyuka és a tízéves fia felszállt a buszra, a sofőr visszahívta előre a gyermeket, hogy mutassa fel a bérletét.
Teli torokból üvöltött és fenyegette az utasokat a buszsofőr ebben a vidéki nagyvárosban
Mindenkit le akart szállítani, miközben nem volt igaza.

Bár a 14 év alattiak ingyenesen utazhatnak, a fiúnak még volt öthavi bérlete, és miután mindenki felszállt a buszra, a sofőr tűrhetetlen hangnemben kezdett el üvölteni és vitatkozni, azzal fenyegetve az utasokat, hogy leszállítja őket a járatról.
Megdöbbentünk a viselkedésén, a kisgyermek remegett. Én a végállomásig utaztam, és odamentem hozzá, hogy megbeszéljük az esetet. Meg sem hallgatott, csak kiabált tovább. Közölte velem, hogy ha bejelentem, akkor soha többé nem enged fel a buszra, mert egy másik járatról is azért helyezték át, mert hasonló esete volt, és tíz százalék bérlevonással sújtják emiatt
– részletezte az esetet egy szemtanú. A portál megkereste a Volánbuszt, akik arról tájékoztattak, hogy érkezett hozzájuk bejelentés az ügyben, és az érintett járat egy alvállalkozójukhoz tartozik, így a bejelentést továbbították az alvállalkozó felé sürgős kivizsgálásra. Az eredményről tájékoztatni fogják a bejelentőt.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A közel-keleti stabilitás kulcskérdés számunkra
Nyugat-Európában a migránsok beengedésével beengedtek rengeteg antiszemita, homofób embert is.

A háborút nem megnyerni kell, hanem befejezni, mondta a kormányfő
Magyarországnak joga van kimondani, hogy az Európai Unió nem bővül Ukrajna irányába.

Orbán Viktor: Kimaradhatunk a háborúból
Amivel Brüsszelben próbálkoznak, az kevésbé alkotmányos módja a kormányok leváltásának.

Tarr Zoltán ismét elszólta magát, szerinte túl sok kórházi ágy van Magyarországon + videó
Magyar Péterék durva leépítést terveznek az egészségügyben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk