Elmarad tehát a szombati kenutúra is, amelyet az erdőgazdaság pörbölyi Ökoturisztikai Központja hirdetett meg, az ár elvonulásáig az Ökoturisztikai Központban szüneteltetik a túrahajó-kölcsönzést is. A tiltást azért vezették be, mert a dunai mellékágakon az erős áramlás és a nagy mennyiségű uszadékfa jelentősen veszélyezteti a vízen tartózkodókat, valamint a menekülő vadállományt.
Közölték azt is, hogy az erdőgazdaság a kirándulók és az infrastruktúra védelmében péntektől szünetelteti a vonatközlekedést az erdei vasúton. A vadállomány még nincs veszélyben, de a szakemberek megkezdték a vadmentő dombok feltöltését takarmánnyal.

Közben Budapesten is meredeken emelkedik a vízszint, szerdán már az alsó rakpart legfelső lépcsőit mosták a folyó hullámai az Árpád és a Margit híd közötti szakaszon. A Magyar Nemzet munkatársa délután úgy látta a Szent István park környékén, hogy a kacsák békésen vették tudomásul, hogy kibővült az életterük.

Korábban pedig arról is beszámoltunk, hogy hatalmas készültséget rendelt el az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Duna Budapesten várhatóan szombaton tetőzik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!