Az árvíz még nem vonult el, sok a tennivaló a gátakon

Továbbra is harmadfokú a készültség.

2024. 09. 23. 14:05
0047
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben Bajánál a Duna hétfőn kevéssel 920 centiméter felett tetőzik, Budapesten a szombati  vízálláshoz képest már több mint egy métert apadt a folyó vízszintje. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint amíg a Duna felső szakaszait az ütemes apadás jellemzi, addig 

az alsó szakaszon még nem pihenhetnek szakemberek, továbbra is a védekezésé a főszerep.

Közölték azt is, a Lajtán folyamatos az apadás, így a megnyitott szükségtározó leürülését követően – várhatóan a napokban – megszüntethetik a rendkívüli készültségi fokozatot és ezzel egyidejűleg megkezdődhet a helyreállítási feladatok felmérése. – Ugyanakkor – folytatták – 

intenzív apadás figyelhető meg a Duna teljes Budapest fölötti szakaszán. 

A figyelőszolgálatot ennek ellenére továbbra is 24 órában fenntartják a vízügy szakemberei, azonban az átvezényelt kollégák lassan visszatérhetnek saját szolgálati helyükre. A felső szakaszokon, mind az állami védvonalokon szolgálatot teljesítő átvezényelt kollégák, mind az önkormányzati védekezést segítő vízügyes műszaki irányítók, lassan befejezik a munkát a rájuk bízott védvonalakon és átadják a további feladatokat az adott területeken illetékes vízügyes szakembereknek, illetve az önkormányzatoknak – ismertették. Ezeken a szakaszokon az árhullám levonultával, a vízzel nem érintkezett homokzsákok ürítése és elszállítása is megkezdődhetett már. 

A szennyeződött, vízzel átitatott homokzsákok bontása azonban csak a II. fokú készültség megszűnése után lehetséges

 – fűzték hozzá. Vasárnap Pakson 806 centiméteren tetőzött a Duna, az árhullám jelenleg Bajánál tart, III. fokú készültség mellett. A térségben a hullámtéri nyári gátak szintjét meghaladta az árhullám, ezért az árvízvédelmi töltésen belül elhelyezkedő üdülőterületek, szántók, erdők víz alá kerültek. Az elöntött területek kiürítése időben megtörtént - írták. 

Homokzsákürítő önkéntesekre a bontási munkálatok során is szükség lehet, a segítség aktuális módjairól az önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni

– olvasható a főigazgatóság közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.