Nem sok mérges kígyó létezik idehaza, mert nem nagy vadászok, viszont az ellenségeik sorra felfalják őket, de végre itt egy jó hír

A nyáron negyven nőstény összesen 523 utódja jött a világra, július 24-én pedig világra jött a fajmegőrzést célzó tenyésztési program ötezredik rákosi viperája is az idén húszéves fennállását ünneplő Rákosivipera-védelmi Központban – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán.

illusztráció Fotó: Pexels

A fajt Méhely Lajos írta le 1893-ban a Rákoson (ma Budapest XVI. és XVII. kerületei) gyűjtött példányok alapján. A viperák élőhelyét a nedves, változatos szerkezetű, zsombékokkal gazdagított, részben vízborított láprétek és legelők képezik. A rákosi vipera kizárólag a Kárpát-medencében fordul elő, 

hazánkban jelenleg alig egy tucat elszigetelt populációja ismert a Kiskunsági, illetve a Fertő-Hanság Nemzeti Park területéről.

A rákosi vipera tehát fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint.

Mint írták, az 50 centimétert alig meghaladó, gyenge mérgű és nem támadékony kígyó tápláléka túlnyomó többségében sáskákból, szöcskékből, illetve kisméretű gyíkokból áll. A telet dombhátakban lévő rágcsálójáratokba húzódva, hibernált állapotban vészeli át. Azonban annak ellenére, hogy mérges kígyó, nagyon védtelen. Nem is nagy vadász, ellensége viszont bőven akad, a túzok, a róka, de még a sün is meg szokta enni.

A közleményben felidézik, hogy a Rákosvipera-védelmi Központ az MME és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésében 2004-ben létesült a nemzeti park területén. A védelmi stratégiában megfogalmazott célok végrehajtásában komoly segítséget jelentettek az Európai Bizottság LIFE Alapjától elnyert támogatások, amelyekhez az önrészt a magyar állam biztosította.

A tenyésztés sikereinek köszönhetően 2010-ben megtörtént az első fogságban született rákosi viperák kibocsátása. Napjainkig 1020 ivarérett rákosi vipera kerül ki helyreállított vagy természetes élőhelyére, tizennégy kibocsátási helyszínen.