Árulta és fogyasztotta is az illegális szereket egy kaposvári férfi

Három hónapig árulták közösen a szereket, aztán lépett a rendőrség.

2024. 10. 02. 7:24
bilincs, rendőrök,
Illusztráció. Forrás: police.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kaposvári Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a somogyi férfival és nővel szemben, akik Kaposváron és környékén árulták az illegális szereket – közölte lapunkkal a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A vád szerint mindkét egy férfi és egy nő tavalyi év első felében kezdett el a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok eladásával foglalkozni, valamint a férfi a kereskedésen túl fogyasztotta is azokat. A vádlottak vásárlói jórészt ismeretségi körükből kerültek ki, akikkel telefonon, illetve személyesen tartották a kapcsolatot. A vevők „füvet” és „biofüvet” vettek leginkább a kereskedőktől. A férfi és a nő közötti üzletelés tavaly júliusában kezdődött, amikor a férfi korábbi beszerzési forrásának megszűnése miatt új terjesztőt keresett. A vádlottak kereskedői tevékenysége azonban csak tavaly októberéig tartott, amikor összehangolt rendőri intézkedéseket követően őrizetbe vették őket a kaposvári rendőrök.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt – közölték.

A lefoglalt kábítószer-tartalmú növényi törmelék

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Police.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.