Magyar Péter testvére a Volánbusztól is fizetést vett fel, egyelőre nagy a hallgatás az ügyben

Magyar Péter a közlekedési vállalat igazgatósági tagja volt, amikor öccse is fizetést vehetett fel onnan.

Forrás: Propeller2024. 10. 10. 8:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Péter testvére nagyjából akkor dolgozott a Volánbusz Zrt.-nek, akkor, amikor a Tisza párt elnöke az állami cég igazgatósági tagja volt – adta hírül a Propeller. A lap saját értesüléseire hivatkozva azt írta, hogy Magyar Márton 2023. február 1. és 2023. december 31. között állt jogviszonyban a Volánbusz Zrt.-vel. Magyar Pétert 2023 márciusában nevezték ki a Volánbusz igazgatósági tagjává, ahonnan az év november 30-ával hívták vissza.

Ahogy korábban a Magyar Nemzet is beszámolt róla, a napokban az Átlátszó nyilvánosságra hozta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatát, amelyben a Magyar Péter vezette Diákhitel Központ szerződéseit tekintették át. A vizsgálat túlárazott megállapodásokra derített fényt. A kifizetéseiből pedig búsásan részesült a PlanB Magyarország Kft. is, amelytől a Media1.hu értesülése szerint Magyar Péter öccse, Magyar Márton 2019 nyarától fizetést kapott. Mindezt azonban Magyarék igyekeztek eltitkolni.

Magyar Péter öccse inkább csendben marad

A Volánbusz-szállal kapcsolatban a lap több kérdést is intézett Magyar Mártonhoz arra vonatkozóan, hogy pontosan milyen feladatokat és milyen jogviszonyban látott el a vállalatnál, illetve feltették neki azt a kérdést is, hogy nem tartja-e visszásnak, hogy ez idő alatt testvére a Volánbusz Zrt. igazgatósági tagja volt.

Magyar Péter testvére a cikk megjelenéséig nem válaszolt a lapnak.

Borítókép: Magyar Márton (Forrás: Youtube/Képernyőfotó)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.