Összenő, ami összetartozik: élőben közvetíti a pride-ot Magyar Péter házi portálja
A pride-párti híveinek kedveskedett a pártvezér testvére.
A pride-párti híveinek kedveskedett a pártvezér testvére.

A Kontroll bő három hónapos működése alatt hétmillió forintos árbevétel mellett nyolcmilliós veszteséget hozott össze.

Kálmán Olga volt a tanítómestere, Kéri László mentorálta szakdolgozatírásban, dolgozott a DK-nak és a Jobbiknak is.

A Kontroll.hu interjúja újabb jel arra, hogy az óbaloldal emberei állhatnak Magyar Péter mögött.

Fogytán a pénz, pénz, pénzecske.

A párt alelnöke korábban a pénzszórás miatt bírálta a Tisza első emberét.

A Tisza Párt elnöke nem hajlandó régi politikusokkal dolgozni, de a jelek szerint az nem baj, ha az őt éltető cikkeket ősszocialista képviselő írja.

Ment a szakértés a Klikk TV-ben.

Nem zörög a haraszt…

A két testvér között erős a kötelék, hiszen felnőttként számos alkalommal ért össze szakmai életútjuk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mutatjuk a dátumot.

A DK megtagadta a határon túli magyarokat, mutatott rá a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Orvosi bravúr, hogy életben maradt a tiszavasvári nő.

Mihályi Péter abban reménykedik, hogy a Tisza Párt nyeri a választást.

Lehet, hogy már a hamarosan kezdődő téli olimpiára hangolódott.

Medvegyev szerint őrültség lenne globális konfliktust gerjeszteni.

A konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy az AfD külpolitikai szakértőinek részvétele hozzájárulna a nyílt párbeszédhez.

Nem marad az ügy következmények nélkül.

Merániai Bertold Gertrúd királyné testvére volt.

Készítse fel a lelkét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.